Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

XIV. FEJEZET. Türelme és halála

dalom nélkül. A különféle, hosszadalmas és állandó betegeskedés szinte egészen felőrölte testét. Utoljára már csak csont és bőr lett. Midőn heves testi fájdalmak kínozták, bajait nem vette büntetésnek, hanem nővéreinek nevezte. Egyszer mikor éppen a szokottnál jobban nyilazták a fájdalom fulánkjai, valami egyszerű testvér így szólt hozzá: — Testvér, kérd az Urat, hogy legyen kegyesebb hozzád, mert úgy látszik, kelleténél jobban nehezedik rád keze! Ezt hallva a szent férfiú jajveszékelve kiáltott fel: — Ha nem ismerném benned az egyszerű bűntelenséget, mostantól kezdve irtóznék társaságodtól, mert velem kapcsolatban bírálni merészelted az isteni végzéseket. S bár a hosszantartó fáradtság egészen kimerítette, magát mégis a földre vetette. Gyenge csontjai a súlyos esés következtében összeütődtek. Aztán megcsókolta a földet és így szólt: — Hálát adok neked, Uram-Istenem, összes fájdalmaimért, és kérlek, hogy ha Neked úgy tetszik, százszorozd meg azokat, mivel nekem az a legmegfelelőbb, hogy engem fájdalommal nyomorgatván, ne kímélj,2 hiszen a te szent akaratod teljesítése minden vigasztalásom. Ezért úgy látszott a testvéreknek, mintha benne második Jóbot látnának, akinek midőn nőtt a testi fáradtsága, nőtt egyben a lelki ereje is. Halálát jó előre tudta. A nap közeledtével mondotta testvéreinek, hogy testének hajlékát, amint azt neki Krisztus megjelentette,3 hamarosan elhagyja. 3. A sebhelyek elnyerése után két évvel, vagyis megtérésének huszadik esztendejében, midőn már a szorongató betegségek sokféleképpen próbáló ütései, mint az égi Jeruzsálem épületkövét kialakították és a sokszoros bajok kalapácsa, mint valami hajlítható tárgyat tökéletessé edzette, a Porciunkulai Szent Szűzhöz akarta magát vitetni, hogy ahol a kegyelem lelkét elnyerte, életét is ott fejezhetné be. Ez is megtör-^ 2 J6b 6, 10. 3 II. tét 1, 14.