Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

XIII. FEJEZET. Megkapja a szent sebhelyeket

kélységem jelenlétében beszélt a néphez, erősítette, hogy a szent életében saját szemével látta a szent sebhelyeket. Halálakor is több mint ötven testvér és az Istennek szentelt Klára szűz számos nővérrel, .to­vábbá számtalan világi, akik közül — mint azt annak helyén majd szóvá teszem — igen sokan buzgósá­gukban csókkal illették, sőt bizonyságuk hiteléül kéz­zel is érintették azokat. Oldalsebét azonban olyan gondosan rejtegette, hogy azt életében senki sem láthatta, még lopva sem. Egy testvér ugyan, aki neki szíves szolgálatára volt, rávette, hogy tisztálkodás céljából nagy óvatossággal levesse alsó köntösét. Ekkor figyelve látta a sebet* amelyet gyors mozdulattal három ujjával érintett ls. így hát ez mind szemével, mind érintéssel ismerte a seb nagyságát. Hasonló óvatosság mellett az a test­vér is, aki akkortájt helyettese volt. 1 0 Csodás egysze­rűségű társtestvére pedig, mikor betegsége során fá­jó lapockáját érintette, ruhájának fejnyilásán nyúlt be és amint a szent sebet érintette, neki nagy fájdal­mat okozott. Ettől kezdve olyan magas nadrágot vi­selt, hogy hónaljáig ért, s az oldalsebet is betakarta. A ruháit mosó és köntösét időnkint tisztogató test­vérek szintén kétségtelen tudomására jutottak a szent sebnek abból a nyilvánvaló jelből, hogy azokat vé­resnek látták. A sebet magát utóbb halálakor számos másokkal egyetemben nyilván látták és tisztelték. 9. Most hát nosza, Krisztus rettenthetetlen katoná­ja, vedd a legyőzhetetlen Vezérnek fegyvereit, ame­lyekkel fölvértezve és földíszítve minden ellenségen győzedelmeskedel! Vedd a magasságos Király zász­laját, amelynek láttára az isteni hadsereg összes har­cosai föllelkesednek] Vedd Krisztus-főpap pecsétjét, amelynél fogva igéidet és tetteidet mindenki méltán igazaknak és hiteleseknek ismeri ell Az Ür Jézus sebhelyei miatt, amelyeket testeden viselsz, senki bántásodra nem leszen, 1 1 hanem inkább Krisztus minden szolgája a legnagyobb gyöngédséggel tartozik tisztelni. Ezen bizonyosságot adó jelek által, amelye­ket nemcsak két vagy három elégséges tanú/ 2 hanem 1 0 Illés testvér. « Gal. 6, 17­13 Deut, 19, 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom