P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)

II. A KEREK ASZTAL LOVAGJAI - KÖZÉPKORI FRANCISKÁNUS-JÁRÁS KELETÁZSIÁBA

Módszer észlelhető abban az eljárásukban is, ami talán a korai középkor missziós hagyományaként tekinthető, hogy először az előkelőket igyekeztek megnyerni az evangéliumnak, vagy legalább is azok vadságát fegyverezték le és csak azután láttak a nép megtéréséhez, ami sikerrel is járt náluk. Sz. cáfolja Altaner ama véleményét is, hogy Kínában csak a másvallású keresztényeket nem pedig a pogányokat térítgették. Hivatkozik Montecorvinói Jánosra, akinek tevékenységéből az tűnik hogy 60 gyermeket vett meg a bennszülöttek közül, akiket azután megtanított a liturgikus imádságokra és énekekre. A Kipcsakban működő ferencesek is mindkétnemű gyermekek megvételével törekedtek a kereszténység megszilárdítására. Emellett természetszerűleg és a dolgok rendje szerint is azok között terjesztették a szent hitet, akikkel folytonosan érintkezniök kellett. Sz. a függelék egy másik pontjában (CIX—CXIV old.) néhány utalással tisztázza Johannes presbyter kilétét, ileltve országának fekvését. A ferences középkori misszionáriusok is ennek személyéről különféle keleties képzelgéseken alapuló és egymástól nagyon különböző módon írnak. A legmegfelelőbben Fr. Marignolii János és az Anonymus Hispanus járnak el. Ezek ugyanis Etiópiába helyezik János papkirály országát s mivel abban az időben az ottani császár egyházi feje is volt az ottani kereszténységnek, azért a nyugati fölfogás presbyter nevet adott neki. Mivel pedig az amharai nyelvben a királyt, a felséget Zan vagy Gan szóval jelölik, kézenfekvő az e szóból keletkező Joannes képzése. Majd CXIV—CXVII lapokon az Indiák elnevezéséről és a középkori fölfogás szerinti fölosztásáról szól. Némelyik franciskánus misszionárius ugyanis csak egy Indiáról tud, mások kétfélét is említenek: alsót és fölsőt vagyis kisebbet és nagyobbat. Egy pedig: Fr. Marignolii János szerint Indiának három királysága van, ezek: Manzi (Délkína), Mynibar, amelyben „Columbus városa" van, a harmadik pedig Maabar, ahol „Szent Tamás temploma" fekszik. Végre Sz. a bevezetés utolsó fejezetében megokadatolja jelen kiadásának jogosságát. Kár, hogy ebbe az első kötetbe, legalább a teljesség szempontjából nem iktatta