P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)

I. MINDEGYIK A NAGYKIRÁLY KÖVETE - SZENT BONAVENTURA MISZTIKAI SZELLEME

Majd megemlíti azt a szemlélődést, amely az igazi böleseségnek létalapja és amelyben az igazság fölcsillámlik a lélek előtt. Az ilyen szemlélődés egyik forrásául a Krisztus szenvedéséről történő elmélkedést említi, amely még a hét pecsétes könyvet is föllebbenti előttünk és megérteti velünk (III. fej. 3. §.). Soliloquiumában amidőn reá akar vezetni arra, hogy a szenvedő Istenember mekkora kegyelmet szerzett nekünk, akkor hatásos élénkséggel gyötrő helyzetét festi előttünk (1. f. 33.). „A fejedelem kigúnyolta, a helytartó elítélte, a tanítvány elárulta, az apostolok elhagyták, a főpapok, írástudók és farizeusok átadták, a pogányok megostorozták, a csőcselék kárhoztatta és a katonák megfeszítették". Ebből Szentünk arra következtet, ha Urunkat a mi szeretetünktől senki és semmi sem tudta elrettenteni, akkor a pokol büntetésének terhe alatt minket se rettentsen el tőle semmi sem. A hignum vitae-ben a Krisztushoz való hasonlatosság elsajátítására buzdít. Evégből szükségesnek tartja az Űr életmozzanatainak rövid egybefoglalását. Egy képzeleti fán, annak tizenkét ágán leírja, odarajzolja Krisztus összes erényeit, hogy mindenki röpke áttekintéssel buzdítva érezze magát az ő követésére. A középső részben szól a szenvedés titkáról, ahol megrázó és könnyekre fakasztó ihletettséggel ír a Megváltó gyötrelmeiről (17—32 pontban). A végén (32. p.) odaírja szemléltető leírásának igazi okát ezekben a szavakban: Istenem, Jó Jézusom, engedd meg azt nekem, mindenhogyan érdemtelennek és méltatlannak, hogy mivel testileg mindezeken nem voltam méltó jelen lenni, azonban hűséges elmével mindezt átgondolva, irántad, értem megfeszített és meghalt Istenemberért a részvétnek azt az indulatát tapasztaljam, amelyet ártatlan anyád és bűnbánó Magdolna a szenvedés amaz órájában éreztek". Annak, aki a szentmise mondására készül, azt ajánlja, hogy ha szeretetre is akar gyulladni a nagy titok iránt, fontolja meg Krisztus „boldogságos halálát". Majd hozzáfűzi: „Mindenekfölött szükséges a szentmisében Krisztus halálának emlékezete" (De praeparatione ad Missam, I. fej. 9, 10.). Majd a buzgóság megőrzése végett föltételül szabja a szenvedések fontolgatását. „Mivel az ájtatosságnak buzgósága Krisztus szenvedésének gyakori fölelevenítéséből táplálkozik és az emberben azzal