P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)
II. A KEREK ASZTAL LOVAGJAI - KÖZÉPKORI FRANCISKÁNUS-JÁRÁS KELETÁZSIÁBA
P. Van den Wyngaert a 333—355. oldalakon Montecorvinói Jánosról beszél. Előadja röviden életét (335—37), amelyből megtudjuk, hogy a hasonlónevű délitáliai községből (Montecorvino Rovello) 6 3 származott 1247-ben, amint ez a második leveléből is kitűnik. Elvégezve tanulmányait, elöljárói a rendben tanárként alkalmazták. Titkon ápolt hivatását követve Fr. Bonagratia (1279—83) generálisi hivataloskodása alatt örömmel vállalkozott a kisázsiai missióra. Innét II. Aiton örmény király legátusaként jött vissza Európába IV. Miklós O. F. M. pápához 1289-ben. IV. Miklós (1288—92) azután elküldi Jánost keletre, hogy leveleket közvetítsen a következő címzettekhez: Antióchia és Georgia pátriárkáihoz, Örményország, Perzsia, Georgia, Turkesztán, Etiópia és Kína királyaihoz és fejedelmeihez. János Rietiből, ahol ebben az időben a pápa tartózkodott, Velencének vagy Ançonânak vette útját, ahonnét Antióchiába, Lajazzoba, Sis-be, amely akkor Örményország királyi székhelye volt, majd innét a perzsa királyok székhelyére Tebriszbe érkezett. 1291-ben Tebriszt két társával: Pistojai Miklós döméssel és Lucalongo Pietro kereskedővel elhagyta, hogy a Perzsa-öblön át a tengerre szállva India déli csücskét megkerülve a Coromandel part mellett Madrasba kössön ki, amelyet Szent Tamás városának neveztek a keresztények. Itt domonkosrendi útitársát eltemette, és 100 embert megkeresztelt. 13 hónapi indiai tartózkodás után tengeri úton érkezett el Cathay-ba, Kínába, annak akkori székvárosába Pekingbe, vagyis akkori nevén Kambalekbe. A nagykán eme székvárosában apostoli tevékenységbe kezdett, amikor is templomokat, kolostorokat épített, pogányokat keresztelt és szakadár és egyéb keresztényeket nyert meg a katolikus Egyháznak. Montecorvinói János lázas tevékenység közben 1328-ban halt meg Pekingben. A 337—39 oldalon Sz. a kódexekről szól. Mivel Montecorvinóinak csak három levele ismeretes előttünk, e három levél kéziratait sorolja el. Az első a XIV. században Menentillo döméstől olaszra fordítva található a firenzei Laurentianaban (Plut. LXXVII. cod. 74); ennek 6 3 Balanyi György, Montecorvinói János, Budapest, 1930, 5.
