Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XI. Szent Ferenc Dante Paradiso-jában. Irta: Dr. Dombi Márk O. Cist

Taciti, soli e senza compagnia N'andavam, l'un dinanzi e l'altro dopo Come i frati minor vanno per via.

1) (Inf. XXIII. 1—3.) Ifjúkori emlékek, a szent reform-programjáért való lelkesedés s az egyéniségéből kiáradó új, meleg életáram ihleti meg őt és ragadja magával akkor is, mikor a Paradiso egyik legszebb énekében (XI.) Szent Ferencet dicsőíti. A találkozást vele valóban művészi módon készíti elő Vezetőjével, Beatricevel, a negyedik égbe — a Napba — jut (c. X.), melynek fénytengerében fürdenek azok a boldog lelkek, kik a földön az isteni tudománynak voltak világító napjai. Édes dallamú, csodás himnuszokat énekeltek s ezalatt körben háromszor körültáncolják Dantét és Beatricét. Közülük egy — Aquinói szent Tamás lelke — szólni kezd, hogy kielégítse a költő titkos óhaját, melyet szívének mélyén olvasott: Di quai piante s'infiora Questa ghirlanda? ») (X. 91-92.) S megnevezi magát, azután pedig bemutatja Danténak a fénykoszorú egyes tagjait. Mikor elhallgat, a boldog lelkek ismét táncba kezdenek, ismét az újjongó örömnek extatikus éneke hangzik fel ajkukról: Ed in dolcezza ch'esser non puo nota Se nen colà dove gioir s'insempra.

3) (X. 147—148.) Dante az örvénylő érzéseken és plasztikus meglátásokon kívül a folytonos reflexiók embere, melyek őt a költői lendület legmagasabb régióiban is szoros kapcsolatba hozzák a földi élet tényeivel, jelenségeivel. Most is — e jelenet hatása alatt — eszébe jut a világ oktalansága, mely hiábavaló és mulandó dolgok után futkos és mellettük elhanyagolja az örökkévaló s épen ezért egyedül igaz javakat. Szent Tamás, aki látja Dante nehéz gondolatait, ismét megszólal s rámutat a világot kormányzó és minden teremtett értelmet felülmúló Gondviselésre, mely az egyházat a legnagyobb nehézségek között is fenntartja és vezeti örök célja felé. Ezért küldött neki most is két harcost Che andasse vér lo suo Diletto La Sposa di Colui ch'ad alte grida Disposé lei col sangue benedetto. S (XI. 31—33.) A két fejedelmi harcos — due principi — közül L'un fu tutto serefico in ardore: L'altro per sapienza in terra fue Di cherubica luce uno splendore. (XI. 37—39.) !) Hallgatagon, magányosan és társaság nélkül mentünk, az egyik elül, a másik a kisebb testvérek mennek az úton. a) Micsoda növényekből borult virágba ez a koszorú? 3) Oly édesen, hogy olyant nem lehet másutt hallani, mint csak ott, hol örökké 4) Hogy Szerelmese (Krisztus) felé menjen Annak a Jegyese (Krisztus-Egyháza), sal jegyezte el őt (a kereszten) áldott vérében. utána, mint ahogy tart a boldogság, aki hangos kiáltás-