Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

X. Pantheizmus-e Assisi Szent Ferenc természetszeretete? Irta: Dr. Madarász István

zwei Grössen, die sich vollkommen gleich sind« — mondja ugyanő. Ez pantheismus. näv = faág; minden = istenség. E felfogás szerint a nap, hold, csillagok, hegyek, völgyek, folyók, tengerek, növények, állatok mind az istenség lényeges részei, az istenség széttagozódásai. Világos, hogy ilyen felfogás mellett igazi istenfogalomról nem lehet beszélni. A pantheismus valójában nem más, mint burkolt atheismus, amint Schoppenhauer őszintén bevallja: »Der Satz: Gott und die Welt ist eins ist bloss eine höffliche Wendung dem Herrgott den Abschied zu geben.« Ilyen-e szent Ferenc istenfogalma és természetfelfogása? 1. Szent Ferenc túláradó nagy szeretetet érez Isten iránt. Ezért mond le családi vagyonáról, lovagi álmairól, a világ kincseiről és örömeiről és választja a Szegénységet arájának. Isten iránt való szeretetből szereti feleberátját, főleg a szegényt, szenvedőt, szűkölködőt. Ezt a nagy emberszeretetet kiterjeszti az öntudatlan természetre, az állatokra, növényekre, sőt az élettelen tárgyakra is. Első nagy életírója, Celano írja róla: »A szeretet szellemével volt eltelve, irgalmasság érzelmeivel viseltetett nemcsak szűkölködő embertársai, hanem a néma, oktalan állatok, hüllők, madarak s a többi érző s érzéketlen teremtmény iránt.«

1) Szent Ferenc kitágítja Isten családjának fogalmát. Az ő jóságos szíve belefoglal e családba minden teremtményt: az értelmes és értelmetlen természetet is, mert mind a kettő Isten teremtménye, valamennyiről gondoskodik a mennyei Atya. Minden teremtmény tehát testvére szent Ferencnek, valamennyit testvéri szeretettel szereti. Ezért nevezi testvérkéinek az állatokat, a napot, holdat, földet, tüzet, vizet.

a) Megsajnálja a bárányokat, melyeket tulajdonosuk a vásárra visz, hogy eladja azokat. Odaadja köntösét értük, megveszi és szabadon bocsájtja báránytestvéreit. Egy másik alkalommal egy ifjúval találkozik, aki gerlicéket fogott össze s el akarta azokat adni. Szent Ferenc szánakozó szemekkel nézegeti a gerlicéket és így szól az ifjúhoz: »Kérlek, add nékem ez ártatlan madárkákat, melyekhez a Szentírás a tiszta, alázatos és hű lelkeket hasonlítja, nehogy kegyetlen kezekbe kerüljenek.« Az ifjú odaadja szent Ferencnek a gerlicéket. Szent Ferenc ölébe szedi őket és édesdeden kezd velük gügyögni: »0 hugocskáim, ártatlan, tiszta, együgyű gerlicék, miért hagytátok magatokat tőrbe csalni ? Ezúttal sikerült megmentenem benneteket a haláltól és mindjárt fészket is csinálok számotokra, hogy Teremtőnk parancsa szerint gyarapodjatok és sokasodjatok.« És szent Ferenc valamennyinek fészket készített. Szent Ferenc megsajnálja a méheket, melyek télen eledel nélkül vannak és könnyen elpusztulnak és azért mézet és édes bort készít ki nekik az erdőben. Egy ízben egy tőrbe csalt nyulat lát, mely fájdalmasan sikong. Odamegy hozzá, kiszabadítja és szabadon bocsátja. Még a földi giliszta iránt is részx) »Affluebat spiritu caritatis, pietatis viscera gestans non solum erga homines necessitatem patientes, verum etiam erga muta brutaque animalia, reptilia, volatilia et caeteras sensibiles et insensibiles creaturas.« Leg. I. I. 77. a) »Les créatures de Dieu forment une immense famille, elles sont issues du même Père céleste et elles sont nourries par la même Providence. Toutes manifestent la sagesse, la puissance et la bonté du Créateur et toutes le louent à leur manière. La paternité de Dieu s'étendant à toute la création était profondément sentie par François qui considérait tous les êtres comme étant, en quelque sorte de la même famille que lui. Il les aimait d'un amour fraternel.« Pourrai: La spiritualité chrétienne. Paris 1924. II. 256.