Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

IX. A Franciskánusok atyai öröksége. Irta : P. Zadravecz István O. F. M

követték. Talán legjobban mutatja lágy, barátsági érzületét ama rendelkezése, mellyel az elöljárókat »Ma/er«-nek, anyának neveztette. Fiorettit kell elolvasni, hogy szent Ferenç barátságában egészen felmelegedjünk, Szent Ferenc »barátai«. Együtt jártak-keltek, imádkozva-nótázva. Meleg, becéző elnevezésekkel halmozta el őket: Frate Bernardo a »primogenito« (elsőszülött), frate Angelo, a »cavagliere» (lovag), Frate Egidio a »buon fratello« (jó testvér), Frate Ginepro »amilyenekből adjon Isten egész erdőt« (juniperus — borókafenyő), Frate Masseo, az »U U U« testvér, (mert ha elfogta az imádság édessége, turbékolt mint a vadgalamb) és Frate Leone, a »pecorella del buon Dio'< (a jó Isten báránykája). — »Pecorella del buon Dio«, Leo testvér! Micsoda szeretet, micsoda barátság szent Ferenc és Te közötted! Valami olyasféle, amilyen jézus és a tiszta jános között volt... Annyira szívében volt, hogy minden titkát tudta, minden gondolatát neki mondta. Leo testvér csakugyan elválaszthatatlan Ferenctől. Vele folytatta le beszélgetéseit, azokat az örökszépségűeket: — »Leo testvér, a jó Isten báránykája! tudod-e miben van a töké-'! letes boldogság? írd, hogy nem abban, ha a testvérek ragyogók lesznek a szentségben és erényben, akár annyira, hogy világcsodája lesznek... írd, hogy még abban sem, ha csodákat tesznek, nyelveket beszélnek, angyalokat érnek utói...« — »Hát mondd, mondd Isten szerelmére Atyám, miben áll tehát a tökéletes öröm ?« És tudjuk a dermesztő feleletet : »ha így csatakosan, ázottan, dideregve, éhesen kopogunk a kolostor ajtaján, s a helyett, hogy bebocsátana a kapus, ott hagy állani ; majd újbóli könyörgésünkre kijön s szidalmakkal, ütlegekkel beleűz a hideg, esős éjszakába ... Ezt mosolyogva, Istenért SZENT FERENC TALÁLKOZÁSA SZ. DOMONKOSSAL. elviselni, oh írd Frate Leone, Isten bárány- <°- Cas

t