Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXIX. Mikor új kor virrad. Elbeszélés. Irta: Kincs István

épen akkor, mikor parancsnoka Konrád von Irtlingen Narniba utazott, hogy átadja a pápának ? S mikor a pápai katonák megérkeztek, hogy az erősséget átvegyék, vár helyett romhalmazt találtak. S lám a hatalmas pápa meg sem merte őket büntetni érte- De mit folytassam ? Talán tanulsz ebből annyit Favorino, hogy a világ sorsát nem az egyes hatalmak intézik, vagy ha azok intézik, csak azok a hatalmasok, akik százezrek szívébe tudnak markolni titokzatos erővel. És látod, Francesco ilyen ember, a szó nemes értelmében. —- És ha csalatkoztok benne, mint Pietro Waldesben ? Az is apostoli szegénységgel indult. III. Sándor pápa szabadkezet engedett működésének s tán alig öt esztendő múlva III. Lucius pápa már kénytelen volt őt követőivel együtt kizárni az egyházból, mert mint forradalmár minden egyházi tekintély ellen támadt. Ki biztosit titeket arról, hogy az evangéliumi szegénységnek emez új hírnöke, a ti drága hívetek, Francesco, nem ugyanazon lejtőre kerül-e és ti, akik most hozsannával kíséritek minden működésében, ti lesztek majd kénytelenek a »feszítsd meg«-et is hangoztatni. — Soha, — volt a meggyőződéssel adott válasz. — De ki biztosít arról ? — kérdem én még egyszer. — Az ő alázatos, jóságos szíve, Favorino. Ha ismernéd, máskép nyilatkoznál róla. Ha volt a földön élő Krisztusnak valaha emberi hasonmása itt közöttünk, akkor ő hasonlít hozzá leginkább. Hogy tud ő minden fönhéjázás nélkül szeretni, tűrni, szenvedni és megbocsátani! Azért is markol minden, még a legegyszerűbb szava is, mint az ítélet harsonnája az emberi szívekbe, hogy új életre keltse a fásult lelkek szunnyadó lelkiismeretét és így az embereket egy nagy, magasztos, az Istent mindenekfölött dicsőítő szolgálatba állítsa. — Lelkiismeret? —- legyintett a főúr megvetőleg kezével — hát van olyan is manapság az emberek szívében ? — Van! — emelte meg fejét önérzetes komolysággal a püspök. Önérdek az emberek lelkiismerete, barátom. Szeretném azt az embert látni, aki ha választhat a mammon, teszem egy erszény arany és az Isten dicsősége között, nem az elsőt választja-e. Mutass nekem csak egyet, akkor megadom magamat. Akkor elhiszem, hogy nincs még veszve a világ ; hogy nem üres szemfényvesztés a külső vallásosság. Hogy vannak örökkévaló nagy célok, melyekért áldozni, szenvedni érdemes még ezen a világon. — Mutatok, Favorino. — Nos, csak egyet. — Ott van Francesco maga. Gazdag atyja volt s mindenét odahagyta. — Mert az apja kitagadta. Más példát mondj ! — Ott a te két unokaöcséd Silvestro és Rufino. Gazdagok voltak és mégis Francescohoz szegődve, önként választották a szegénységet. — Azok ostoba fantaszták. Más példát akarok. — S a te jólelkű leányaid, Chiara és Ágnes? B. RUIZ EMMÁNUEL ÉS TÁRSAI DAMASKUS1 VÉRTANUK. 5ö 441