Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXIX. Mikor új kor virrad. Elbeszélés. Irta: Kincs István

Mikor új kor virrad. Irta: KINCS ISTVÁN. zerkétszáztizenkettőt írtak az Úr születése után, mikor Assisiben a San Giorgiotemplomában Guido püspök szentelte meg az olajágakat. A hívek az áldoztató rácshoz térdepelve vették át a püspök kezéből a megszentelt gallyakat, hogy mint egykor Krisztust a gyermekek fogadták Jeruzsálemben »Hozsannával«, ők is körmenetben dicsőítsék a béke királyát, aki szenvedni s meghalni jött a világra az egesz emberiségért. A nép egymással vetekedve törte magát, hogy egy-egy kis gallyhoz jusson, csak a bájos Chiara Scifi, Assisi tizennyolc esztendős szőke szépsége ült a maga helyén lehajtott fővel, hogy elrejtse pergő könnyeit. Anyjával Ortolánával s leánytestvéreivel Tenenda, Ágnes és Beatricevel jött a templomba és senki nem volt ragyogóbban öltözve az asszonyok és leányok között aznap Assisiben, mint épen ő. Eljegyzését akarta így ünnepelni. Hisz a következő este volt az utolsó, melyet gyermeksége és ifjúsága meleg otthonában tölthetett. Eszébe jutott édesanyjának gyengéd jósága, az ismerősök és rokonok becéző kedvessége, kis testvérei édes bizalma, ragaszkodása s mindez szinte bilincsbe verte melegen érző szívét, egész gondolatvilágát. A szép mult ezer édes szállal fűzte az otthonhoz, melyben nevelkedett és annyi boldog órát élvezett s most, hogy azok a szálak szakadozni kezdtek, mindegyikük mélyen beleszántott szívébe és sírnia kellett, mert asszony volt, aki menyasszony létére könnyet ont, mikor az atyának s anyának szivéről leszakad. Guido püspök elnézte ezt a szépséges, lehajtott főt, amint a zokogástól ringó vállakon reszketett. És megértette őt. Ő tudta, mi dúl a fiatal leány szívében s megható figyelemmel vette föl a pálmaágat, amely Chiarának volt szánva és maga vitte le neki a szentélyből a templomba, mondván : — Fogd édes leányom! Chiara megragadta az ággal együtt a püspök kezét s meleg csókot lehelt reá, majd édesanyjával és testvéreivel együtt részt vett a körmenetben. A szentmise után, melyet a püspök celebrált, együtt hazamentek és otthon édesanyja meleg szemrehányással illette : — Jaj, te kis ostoba bogaram, te ! Úgy sírni a templomban ! Mi jutott eszedbe édes leányom ? Mindenki csak téged nézett! — Bocsáss meg, drága jó anyám! — borult szülője nyakába Chiara, miközben újból megeredtek könnyei — én nem tehetek róla. — Hát persze, hogy nem tehetsz — simította az anya gyöngéd érintéssel végig szőke fürtéit. — Mama, én édes jó anyám ! — fonta még szorosabbra puha karjait a leány szülője nyaka köré — elhiszed-e, hogy én igazán szeretlek?