Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXVII. Szent Ferenc és a művészet. Irta: Divald Kornél

felülmúlhatatlanul szép természet himnusza, a Cantico del Sole, a középkoriban gyökerező, de föllépése nyomában fokozatosan átalakuló keresztény művészetnek, a renaissance-nak valóságos evangéliuma lett. Amíg élt, maga Szent Ferenc alig került kora művészetével közvetlenül érintkezésbe. Nem azért húzódott ettől, mintha a zsoltároshoz hasonlóan nem szerette volna Isten házának díszét. Hiszen pályáját is romladozó kápolnák helyreállításával és fölékesítésével kezdte el. Csak fázott a még mindig hol a pogánykori Róma, hol Bizánc hagyományaiban gyökerező, szemeket megvesztegető, mindent faragványokkal és csillogó falképekkel elborító pazarlástól. Fiait, követőit óva intette ennek hivalkodó pompájától ; díszítéstől roskadozó fényes templomok, még inkább kolostorok építésétől pedig egyszerűen eltiltotta. Hogy miben kereste a művészet föladatait, arra legendájának a gondoskodásából emelt oltárról szóló adatai világítanak rá. Az oltárnak evangéliumi mondások alapján tervezett sajátságos díszítése a Cantico del Sole festett, de persze csak primitív parafrázisa lehetett. Szent Ferenc szemet elkápráztató pompa helyett a művészetben bensőséget keresett. A templomok szertelen arányai helyett a jámbor lelkeket a külvilágtól elzáró, Istenhez irányító intim hatásokat, az addig csak fényben és pompában hivalgó szentek alakjaiban emberies érzéseket s ami az emberben is isteni: lelket. Mindennek kifejezésére évszázados hagyományokban gyökerező dekoratív művészetükkel kora mesterei képtelenek voltak, de míg élt, talán nem is gondoltak erre. Azonkívül a természethez való visszatérésnek, minden művészi megújhodás e főtényezőjének útja is hosszú. Alig lehet azon csodálkoznunk, hogy a korabeli festők, akik igaz, hogy csak külsőségeikkel, nevüket odaírva, pápákat, királyokat, főpapokat és nagy urakat örökítettek meg, míg élt, a már életében próféta hírébe került szent vonásainak megörökítésére nem gondoltak. Bizonyára azért nem, mert bármily megrázó és elragadó hatással voltak mindenkire prédikációi, tettei és tanítása, külsőségekhez szokott szemük semmit sem talált igénytelen alakján, amit megörökíteni érdemesnek látszott volna. Tamás spoletói főesperes, aki a tatárjárással kapcsolatban a magyarokról is sok igazat mond s mint a bolognai egyetem diákja látta és hallotta Szent Ferencet, elragadtatással nyilatkozik prédikációi mindenkit elbűvölő hatásáról, de törékeny alakját végtelenül igénytelennek, sőt csúnya emberkének festi. A velejében még mindig a bizánci művészet morzsáin rágódó mesterek, akiknek java azonfelül működésével a pazar faragványos, nagyszabású dómok díszítésébe kapcsolódott, dehogy is találtak volna rajta megörökíteni valót. Csak halála után, hogy híre még nagyobbra nőtt és fiai a rendben világszerte széjjelvitték tanításait, örökítették meg, olyanok leírásai után, akik még életében látták, amiből szinte önként következik, hogy nem vonásait igyekeztek utánozni, de jellemének, lelki életének ezekben tükröződő kifejezését. így lett Szent Ferencnek legrégibb a subiacoi Santo Specoban 1228-ból reánk maradt, nagyjában Celanoi Tamás leírására emlékeztető festett képmása az első komoly kísérlet a modern értelemben vett arcképfestés terén s utóbbi fejlődésének kiinduló pontja. Szent Ferenc ízig vérig művészlélek s minden vonásában eredeti egyéniség, aki sajátos, keresztény hitünkkel szerves, belső összhangba hozott életfelfogásával a val-