Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXV. Olasz ferences költők. Irta : Dr. Várady Imre

dották ki. Ezt a manifesztumot, amely nyilt hadüzenet volt a pápa ellen, a spirituálisok nevében többek között »frate jacopo Benedicti de Tuderto« is aláírta.*) Mikor pedig a Colonnák Palestrina erősségébe vonultak vissza, velük ment ő is, másfél esztendőt töltött a pápai hadak által ostromolt városkában s eleste után innen került börtönbe. Szenvedélyes természete azonban bizonyára már jóval előbb is belesodorta a rendje egységét megbontó küzdelmekbe. Költeményeiben sűrűn találkozunk közszereplésére vonatkozó célzásokkal s belőlük életének olyan átmeneti korszakára következtethetünk, amelyben a harcos barát híre egy időre talán elhomályosította a jámbor vezeklőét. A Bonifác elleni háborúságokba csak hosszabb római tevékenység után keveredett és közben a pápai udvarral, az egyházi élet vezetőivel is összeköttetésbe juthatott. Ezt bizonyítja Bentivenga bíboros 1288 novemberében kelt végrendelete, melyet »fralre jacopo de Tuderto ordinis fratrum minorum« is aláírt, valamint ennek a végrendeletnek a következő év márciusából való kiegészítése, melyen ugyancsak mint tanú szerepel, akire a végrendelkező *cum aliis nostris familiaribus et capellanis« bizonyos pénzösszeget hagyományoz könyvekre és egyéb szükségletekre. Mivel pedig Bentivenga bíboros maga is todii születésű volt, valószínű, hogy az ő hívására került jacopone Rómába. í

s) E néhány dokumentummal ugyan ki is merült már az egykorú történelmi adatok sora, tanuságuk mégis jelentékeny részletekkel egészíti ki költőnk életrajzát, mely épen a jacopone sorsát megpecsételő római évekről nem szól, hogy meg ne bontsa a szentről adott kép egységét a lázadozó, küzdő pártember vonásaival. A Vita egyik változata ebbeli törekvésében odáig megy, hogy a Bonifác pápával való összeütközést még csak nem is érinti és ezért 1296-ra

4) teszi jacopone halálát, amely más fogalmazások szerint azonban csak 1306-ban következett be. Legközelebbi említésével már csak halála után találkozunk Alvarus Pelagiusnál, aki az 1330-ból való »De planctu ecclesiae«-ben »frater minor perfectus«-nak nevezi és mint a szigorú regula állhatatos követőjéről, a tökéletes töredelem és szegénység példaképéről beszél róla/') Költő voltáról csak egyetlen régibb írás emlékezik meg, Fra Bartolommeo da Pisa »De conformitate Beati Francisci ad vitám Domini Jesu« című munkája, melyben a következőket olvassuk : ^Todiban, de nem a testvérek házában, hanem Szent Klára nővéreinek a Monte Santon lévő kolostorában van eltemetve jacopo Benedetti testvér, akit Fra Jacopo da Todinak neveztek és csodálatos jámborságú, az isteni szeretettől lángoló férfiú volt. Türelemmel viselte a mi urunk, Bonifác pápa által reámért megpróbáltatásokat . . . Sok dicsőítő éneket szerzett vulgáris nyelven, melyek tele vannak fenkölt bölcseséggel és igen édesen hangzanak. Egyesekben nevezett pápa életmódja ellen is férfiasan felemelte szavát.« 6). D'Ancona id. m. 73. 1. 2) Lásd a »Che farai Fra Jacopone?« kezdetű éneket. 3) D'Ancona id. m. 70. 1. 4) U. o. 13. 1. 5) Lauden des Jacopone da Todi von H. Federmann, München, é. n. 118. 1. 6) Idézve u. o. 119. 1.