Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XX. A ferences missiókról. Irta: P. Schrotty Pál O. F. M

ültetvények megteremtésével a bennszülöttek gazdasági jólétét is előmozdították. A XIX. század vége felé a ferences missiók területén alig volt 10% analfabéta. E nagystílű működésnek fölfelé haladó ívét a spanyol-amerikai háború letörte, mert az amerikai kormány nem szimpatizált a legnagyobbrészt spanyol nemzetiségű hithirdetőkkel, kiknek törekvéseivel szemben minden módon és eszközzel energikusan támogatta a szigetországot elözönlő különböző protestáns szekták küldönceit. A Philippini szigetek ferences missionáriusai azonban nem szorítkoztak csak a szigetország területére; a délen fekvő szigetekre, a szárazföldre, mint Maiakkába, Siámba, Cambodjába, Cochinchinába, Tonkingba és a Maláji szigetcsoportra is ellátogattak, hol mindenütt az Evangéliumot hirdették. Ezek a valamikor virágzó ferences missiós őrhelyek, ma leginkább más rendnek, különösen a XVIII. és XIX. század folyamán alapított számos missiós kongregációk kezében vannak, amennyiben teljesen el nem vesztek a protestáns angol és holland uralom elnyomó gyarmatosítása miatt, mely már politikai megfontolásból kifolyólag sem tudott a spanyol, olasz és portugál szerzetesekkel szimpatizálni. Hogy a kereszténység elterjedésének az említett nemzetek kalóz kereskedői mennyit ártottak, arról egyes Rendek missióinak története szomorú adathalmazokkal szolgál, melyek cáfolhatlanul bizonyítják, hogy az angolok és hollandok a tizenhatodik, tizenhetedik és tizennyolcadik századbeli gyarmatosítási politikája az emberiség történetének legsötétebb fejezeteihez tartozik és kegyetlenségben, lelkiismeretlenségben messze felülmúlja a spanyol Conquisíádorok Amerikában elkövetett barbár nyerseségét, melyet a protestáns tendenciózus történetírás oly szívesen Spanyolország és Portugália katholikus uralkodóinak bűnlajstromára jegyez. Robertson és a legtöbb régi angol és északamerikai történetírói azonban megfeledkeznek arról, hogy Francis Drake, minden időknek egyik legnagyobb tengeri és szárazföldi rablója, angol ember volt, ki 1567-ben a mexikói főváros Veracruz ellen intézett rablótámadása alkalmával száz és száz embert meggyilkolt, minden összerabolható aranyat, ezüstöt 50 szamárháton elvitt és a várost lángbaborította; 1577-ben ugyanez a rabló Taraxaxa-ban 400.000 aranyat vitt el; kirabolta Callao kikötővárost, 1579-ben Aquateco városát felgyújtotta; 1586. és 1588-ban megtámadja Habanát; 1595-ben San Domingot és Puorto-Ricót! Példáját követi Cumberland hercege: 1598-ban megjelenik San Domingó előtt, tűzzelvassal pusztítja a várost, lakosait kardélre hányva, minden valamirevaló értékétől kegyetlenül megfosztja a szerencsétlen népet. Ezt a két példát hatványozni lehetne ! Ugyanekkor azonban Robertson és társai száz és száz dajkamesét tálalnak fel olvasóinak a spanyolok kegyetlenségéről ! Erre szüksége volt az angoloknak, hogy az angol rablóhadjáratokat némileg szépítsék. De nem vesz tudomást arról, hogy már 1493. május hó 29-én, tehát közvetlenül Kolumbus második Amerikába hajózása előtt a »katholikus királypár« instrukciókat adott át neki, melyekben jó egynéhányszor visszatér az a parancs, hogy békét, Krisztus békéjét vigyék a bennszülötteknek és hogy soha jogtalanságot el ne kövessenek rajtuk! Arról sem tud Robertson, hogy már az első időkben a spanyolok egy tapasztalt és lelkiismeretes férfiakból alakított főtanácsot (El Consejo supremo de Indias) állítottak a kolonizáció óriásméretű vállalkozásának élére. Újabban Lummis, Bandelier és mások igyekeznek jóvátenni a régebbi angol és