Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XX. A ferences missiókról. Irta: P. Schrotty Pál O. F. M

vetették a gazdasági jólétnek, mely az országot paradicsommá változtatta át. Az indiánusfalvak élete pátriarkális jelleget viselt; a páterek jóbarátjai voltak a népnek; jóságuk, emberszeretetük, szelídségük és bölcs mérsékletük meghódította védenceik szívét és ezek viszont határtalan szeretettel csüngtek rajtuk. A XVIII. és XIX. században majdnem minden északamerikai országban is föllépő szabadkőműves kormányok radikális vallásellenes intézkedései azonban egy csapásra megsemmisítettek mindent. Elkergették a missionáriusokat, lelkiismeretlen rablók kezére hajtották az indiánus telepítvényeket, kik kizsákmányolták, tűzzel-vassal pusztították őket, és e küzdelemben fönmaradtakat visszakergették az őserdőkbe. Számuk így az 1834 —1840-iki időközben 30.000-ről 6.000-re apadt. Igaza van Dvinellenek: »Ha tekintetbe vesszük, mily nagyfokú nyomorúságnak vannak kitéve a mostani kormányok uralkodása alatt az indiánusok, akkor hódolatunkat és elismerésünket nem vonhatjuk meg azoktól a derék, önzetlen férfiaktól, kik heroikus türelemmel, mély bölcseséggel és körültekintő okossággal California rengetegjeiben létrehozták és fönntartották azokat a csodálatos intézményeket. Ha nagystílű, jámbor műveiknek szentelhették volna erejüket mindvégig, jobban oldották volna meg az indiánus kérdést, mint a kormányok, melyek kipusztították ez országoknak őslakóit. Legújabban sikerült a francia testvéreknek ismét letelepedni Canadában; az Északamerikai Jézus-Szíve ferences-tartomány páterjei pedig Wiscoussin és Michigan indiánusai között vettek át nyolc missiót. Ezzel a missióstörténet hullámvonala ismét visszavezet bennünket a régi világ földrészeibe. Európában már csak a Balkán esett ebben az időben a szorosan vett missió fogalma alá. A törökök hódoltsága alatt hihetetlen szenvedéseken mentek át. De mindvégig kitartottak őrhelyeiken és a legutóbbi időkig ők voltak 500 év óta Bosznia, Hercegovina és Albánia népeinek egyetlen lelkipásztorai. Mikor 1881-ben a Szentszék a Hierarchiát bevezette, Boszniában a páterek úgy a világi, mint az egyházi hatóságok részéről nagy elismerésben részesültek. Legújabban heves támadásoknak és indokolatlan éles kritikának volt kitéve működésük olyanok részéről, kik tegnapról vannak és éppen olyan jól tudhatták mint mi, hogy a Rend egy 500 éven át tartó állandó vértanusággal fényesen oldotta meg nehéz föladatát az Egyháznak és a keresztény kultúrának ezen veszélyeztetett őrhelyén !! XIII. Leo és X. Pius pápák maguk tartották kezüket föléjük, fönnön hangoztatva, hogy ha van még katolicizmus Boszniában, Hercegovinában és Albániában és ha Dalmáciában és Szlavóniában ma túlsúlyban vannak a katholikusok, úgy e2t csak a franciskánusoknak kell köszönnünk. Afrika északi szélének országaiban, melyeknek földje annyi ferences mártír vérét szívta magába, sem adták föl az egyszer elfoglalt őrhelyeket. Itt-ott átmenetileg ugyan kevésbbé népesek voltak a missiós állomások, mert a spanyol testvérek, kik ezeket az országokat saját missiós területüknek tartották, Amerika fölfedezésével újabb és a léleknyerés szempontjából termékenyebb működési teret találtak Mexikóban, Braziliában, Péruban stb. missiókban. A vértanuk száma azonban nem csökkent, ami legjobban bizonyítja a testvérek missiós életének önfeláldozó, nehéz voltát. Örök emléket állítottak maguknak Andreas de Spoleto, Franziskus Ciranus, Joannes B. de Pontó és a boldog