Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)
XVIII. A ferences szónoklat szelleme. Irta: Brisits Frigyes 0. Cist
edelsinnigen Bürger, dem hochachtungswerfen Menschen Stephan Graphen Széchényi mit innigen tiefen Verehrung der Verfasser. 1) Kazinczy Ferenc is meghallgatja 1828-ban a híres szónokot s benyomásait siet Guzmics Izidornak tudomásul adni: 2) »Néked talán kedves lesz azt is hallani, hogy mint ítélek a Pater Szaniszló prédikációjáról. Hogy helyt kapjak, jelen valék a P. Remigiusén is már... Utána fellép a régen várt ember, a német szent igével. A prédikációt a zsidók zsinagógájában is elmondhatta volna azonkívül, hogy egyszer szent Chrysostomust hívtak tanúnak, kétszer pedig ezt említette: »Die Mutterkirche ; elmondá, mi baja az embereknek s miért kell, miért nem kell imádkozni. Jól mondá, de én tőle sokat nem tanultam, szívemhez szólt, nem fejemhez. Nagy stiliszta bombaszt nélkül, de poétái képekkel s poétái nyelvben, midőn : a mindenható lehellése az utolsó felcsillámlását eloltja. A nem poéta Debrecen ezt így mondaná: mikor meghal. Testét s kivált karját nagyon szépen mozgatja s tud játszani a hang habzásival. Meghallgatom többször is; talán inkább belészeretek, ha már texust veszek fel. Kazinczy kritikája, amellyel Albach szentbeszédének szellemét vizsgálta, később is követőkre talál. Grünwald Béla Széchényi és Albach elhidegülésének okát is Albach gondolkodásának általános irányában keresi: »Philanthrop és philosoph volt a szónak legnémetebb értelmében elég okosan, hogy Széchényinek vele kötött barátsága se tartson a sírig. Pártján állott ugyan még, amikor a szegény szerzetest szabad gondolkodása miatt üldözni kezdték ; de mégis gondolkodóba esett az iránynak forradalmi színezete felett s meghidegült iránta ép úgy, mint Wesselényi iránt.« Egy kissé nehezen egyeztethető össze ezzel az, amit korábban mond mindkettőjük vallásos meggyőződéséről... »kétségtelen, hogy mindkettőjük eszménye egy, a positiv vallások fölé emelkedő tiszta vallás volt.« : !) Albach Szaniszló gondolkodásának vallásbölcseleti irányával szemben kétségenkivül igaztalan ez a kritika, mint hálátlan az a hallgatás, amellyel ezt a kiváló egyéniséget elfeledte az irodalomtörténeti utókor. Tény, hogy Albach Szaniszló beszédeinek bölcseleti vonatkozásaiban van valami merész szembenézés és szokatlan hangsúly olyan fogalmakés tények körül, amelyeket a felvilágosodás filozofiája sodort fel. Ezeket azonban elnyomja és nyomatékban felülmúlja hitének ereje, theologiai tudása, lelkületének alázatossága. Mindezekhez járul hatalmas képzelete, Duns Scotusra emlékeztető ragyogó dialektikája, gondolatának káprázatos ereje. Gondolatkészlete, védelmének szellemes módja néha oly modorú, mintha csak a szónoki gondolkozás mai idejéből való volna. Szereti a nemes pátoszt, a szív indulatainak amplifikáló hatását is kihasználja, de alapjában mégis a skolasztika finom rendszerével dolgozik, amelyet a XIX. század gondolatvilágának és erős érzetelemi szónoki nyelvének aktuális készletével és életproblémáinak egyetemes sodrával burkol be. Vájjon a következő gondolatát ma is lehetne-e nagyobb szónoki erővel kifejezni, mint ahogy ő tette: »őrizkedjünk az úgynevezett becsületes emberektől, kiknek Istenük ugyan nincs, de van tág lelkiismeretük. Ezek olyanok, mint a mély vizek, melyek felső rétegében az égnek világossága és képe tükröződik vissza, de a mélységekben örvényeket és veszedelmes sziklákat rejtegetnek.« 4) ') Grünwald Béla : Az új Magyarország. Budapest. 605. 1. — 3) Gulyás Elek : Guzmics Izidor és Kazinczy Ferenc közti levelezés. 1822—1831-ig. Esztergom, 1860. 198. 1. — á) I. m. 605. ]. — Egyházi beszédek. Budapest, 1893. á 232. 1.
