Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

II. XI. Pius pápa Őszentségének apostoli körlevele Assisi Szent Ferenc halálának hétszázadik évfordulója alkalmából. Fordította: Dr. Burka P. Kelemen O. F. M

Tetszett nekünk, Tisztelendő Testvérek, a legnagyobb erények ezen szemlélésénél valamivel hosszabban időzni. A mostani időkben ugyanis igen sokan, akiket a világiasság mételye megfertőzött, hőseinket a szentség igazi fényétől és dicsőségétől meg szokták fosztani annyira, hogy őket valamiféle természetes kiválóságok és valami üres vallásosság tanúsítóinak színvonalára állítva, úgy hirdetik és magasztalják, mint akik csak a tudományok és nagyszerű művészetek előbbrevitele által, csak a jótékonyság intézményei által szereztek kiváló érdemeket hazájukban s az emberi társadalomban. Nem szűnünk meg tűnődni azon, hogy az ilyen Ferencnek, akit te méltán mondasz megcsonkítottnak és tettetettnek, csodálata újabb kedvelőiben mit fog eredményezni, akik a gazdagságot és fényűzést hajhásszák, akik a városok mulatságait, a táncokat, a pipere és csín vívmányait ünneplik, akik az élvezetek pocsolyájába dőlnek és Krisztus Egyházának fegyelmét nem ismerik el, sőt megvetik. Nagyon alkalmasan ideiilik az, hogy »akit gyönyörködtet valamelyik szent érdeme, ugyanúgy kell gyönyörködtesse azt az Isten tisztelete körüli szolgálat is. Miért is vagy utánoznia kell, ha dicséri, vagy nem kell dicsérnie, ha utánozni restelli; és aki a szentek érdemeit csodálja, maga is csodálatossá válik az élet szentsége által«.-) Tehát egyrészt kortársainak javára és üdvére, másrészt — mint mondtuk — az egész Egyház segítségére volt meghíva Ferenc, még pedig kedvező előjelek mellett, Dámján templomához, hol fohászkodások és sóhajok közt szokott ájtatoskodni és ahol háromszor hallja azt az égből jövő fölszólítást: menj Ferenc, építsd újra omladozó házamat!

3) A dolog titkos értelmét nem értette meg, hisz' aki oly alázatos volt, nagy dolgokra egyáltalán nem tartotta magát alkalmasnak. Az Úr könyörületes szándékát összevetéssel bár, de világosan III. Ince látta át azon csodálatos látomása alapján, melyben Ferenc a roskadozó lateráni templomot vállával tartotta fönn. A szeráfi férfiú tehát, miután két rendet alapított, egyiket férfiak, a másikat nők számára, hogy eljussanak az evangéliumi tökéletességre, személyesen és mindjárt kezdetben maga mellé vett tanítványaival hamar végigjárta az olasz városokat. Rövid és igen tüzes beszédekben kezdte hirdetni, prédikálni a penitenciát. Beszédjével és példájával hihetetlen hatást keltett. Bárhol jelent meg ugyanis Ferenc apostoli feladatának teljesítésére, ünnepélyes harangzúgás és énekszó kíséretében, olajfaágakat lengetve ment eléje a papság és a nép. Mindnyájan, kor, nem és rangkülönbség nélkül körülözönlötték s a házat, melyben tartózkodott, éjjelnappal bekerítve tartották, hogy ha kilép, láthassák, érinthessék, beszélhessenek vele, hallgassák őt. Szónoklatainak senki sem állhatott ellen, még azok sem, akik pedig régtől belecsontosodtak bűneikbe és gonoszságukba. így esett meg, hogy igen sokan, élemedettek is, seregestül mondottak le a földiekről az evangéliumi élet után való vágyakozásukban. Olaszország népe jobb útra tért és Ferenc fegyelmének adta át magát. Sőt mikor tanítványainak száma mérhetetlenül fölszaporodott, az ő követésére mindenütt olyan hév fogta el a lelkeket, hogy a házas és családi együttélést szétbontani kész férfiakat és nőket gyakran maga a szeráfi pátriarka kényszerült a világ elhagyásának szándékáról lebeszélni s attól eltéríteni. Közben a penitencia új hirdetői különösen azt ') Brev. Rom. d. 7. Nov. : Iect. IV. — *) S. Bonav. Leg. mai., c. 2.