Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)
II. XI. Pius pápa Őszentségének apostoli körlevele Assisi Szent Ferenc halálának hétszázadik évfordulója alkalmából. Fordította: Dr. Burka P. Kelemen O. F. M
az emberi természetnek juttatott ajándékok mindegyikének legkiválóbbját, egész önként adta és engedte át Jézus Krisztus helyettesének az engedelmesség fogadalma által. Mily helytelenül cselekszenek s mily messze vannak még az Assisibeli ismeretétől azok, akik, hogy tévedéseiknek és nézeteiknek támasztékot szerezzenek, úgy állítják be és képzelik el Ferencet, — szinte hihetetlenül hangzik ! — mint az egyházi fegyelemmel elégedetlenkedőt, mint aki a hit tanításaival mit sem törődött, mint előfutárját és előhírnökét azon sokféle hazug szabadságnak, mely az újabb kor kezdete óta terjedt el s melyből az Egyházban és az államban annyi zűrzavar származott már. Hogy az egyházi hierarchiával, ezen apostoli székkel és Krisztus tanításával mennyire egyezett, azt a saját példájával mutatja meg katholikusoknak és nem-katholikusoknak mindközönségesen a »nagy Király követe«. Amint azon kor hitelre legméltóbb írásos okmányaiból kitűnik, »tisztelte a papokat és az egész egyházi rendet nagy szeretettel vette körül«. 1) »E katholikus és egészen apostoli férfiú prédikációjában főképen arra hívta föl a figyelmet, hogy a római Egyház hitét sértetlenül tartsák meg és az Oltáriszentségnek, mely köré a papok szolgálata fonódik, méltósága miatt a papi rend a legnagyobb tiszteletben tartassék. De az isteni törvény doktorait és az összes egyházi rendeket legfőképen akarta tiszteltetni.« 2) S amit a népnek szószékről hirdetett, azt testvéreinek még szigorúbb kötelességévé tette és többször szokta figyelmezletni őket, — halála előtt végrendeletében is, újra meg újra! — hogy az egyházi felsőbbségeknek és a papoknak serényen járjanak kedvében a szent szolgálat gyakorlatánál s velük szemben mint a béke fiai viselkedjenek. Ami pedig ebben a legfőbb, midőn rendjének törvényt szerzett és írt egybe a szeráfi pátriárka, egy pillanatig sem késlekedett, hogy első tizenegy tanítványával III. Ince pápa elé állva, azt vele megerősíttesse. S a halhatatlan emlékű pápa, a legszegényebb és legalázatosabb ember szavaitól és láttától csodásan meghatva és az isteni sugallattól eltelve, midőn Ferencet szeretettel átölelte, az eléje terjesztett törvényt apostoli tekintélyével szentesítette és azonkívül az új munkásokat fölhatalmazta a bűnbánat hirdetésére. Erre az utóbb kissé megváltozott regulára, a történelem tanúsága szerint, Ferenc kérelme alapján III. Honorius adott jóváhagyó megerősítést. A kisebb testvérek szabálya és életeként pedig azt akarja a szeráfi atya, hogy tartsák meg »az Úr ]ézus Krisztus szent evangéliumát, élvén engedelmességben, vagyon nélkül és tisztaságban«, nem ugyan saját kényük és értelmezésük szerint, hanem a törvényesen választott római pápa parancsának megfelelően. S akik kívánják »elfogadni ezen életet... azokat a tartományfőnökök... szorgalmasan vizsgálják meg a katholikus hit és szentségek felől és ha mindezeket hiszik, hűségesen vallani és erősen halálig megtartani is akarják;« akiket a rendbe fölvettek, onnan semmikép ne távozzanak »a pápa úr parancsa szerint«. A papoknak meghagyja, hogy a zsolozsmát »a római szent Egyház parancsa szerint« végezzék, a testvéreknek pedig összességben kötelességükké teszik, nehogy valamelyik püspök területén prédikáljanak annak akarata ellenére és még szolgálat okából se lépjenek apácakolostorokba az apostoli szék engedelme nélkül. Ugyancsak az apostoli szék iránti tiszteletéről és figyelméről tanúskodnak azon szavak, melyeket a védő-bíboros kérelmezésére vonatl) Th. a Cel., Leg. 1. n 62. - s) Julian, a Spira, Vita S. Fr. n. 28. 3 17
