Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista

Az emberre vonatkozólag a pluralitas formarum tanának közvetlen folyománya, hogy az ember nemződése és halála, mint a testiség viszonylag önálló formáinak jövésemenése iobban a tapasztalat szemkörébe van állítva, mint a thomistáknak csak egy formát valló szigorúan elvont álláspontján. Ágostonos ízü lélektanuknak következményeként pedig az ő tanításukban a lélek a testtel szemben függetlenebb, mint Szent Tamásnál. Ez nemcsak a szellemi tartalmú ismeretek létrejövési folyamatának nagyobb önállósításában nyilvánul, hanem abban a tanításban is, hogy a testtől elvált lélek képes nemcsak emlékezetből, hanem közvetlen tapasztalásból is új ismereteket szerezni. Ezzel az egyéni lélek teremtettségének tana (creatianismus) és halhatatlansága szembetűnő értékes spekulatív támaszt nyer. Ha Scotus mégis nagyon tartózkodó a halhatatlanság ész-bizonyítékaival szemben, ez csak a bizonyítással szemben általában támasztott magas logikai és kritikai követelményeinek kifolyása. A ferences alaptanítások különösen az angelologiában bizonyulnak termékenyeknek. Az által, hogy az angyalok anyagból (ha mindjárt nem is testi, hanem sajátos anyagból) és formából összetett valók, teremtmény-jellegük, változékonyságuk, a térrel és idővel való szerves kapcsolatuk metafizikailag meg van alapozva. A ferencesek szerint az angyal nemcsak erejének érvényesítése által (per contactum virtutis; Thom.), hanem szubstanciája szerint is jelen van egy határozott helyen, ahonnan csak a közbenső helyek érintésével távozhat más helyre. Az angyal a külső világgal olyan kölcsönhatásban van, hogy tapasztalás útján is szerezhet ismereteket, jóllehet rendelkezik veleszületett ismeretkinccsel is (Szent Tamás szerint csak ilyennel!). Az angyalnak akarata első állásfoglalása után nem változatlan; sőt bukása után is csak isteni végezés következtében (melynél fogva nem nyer megtérésre kegyelmet) megmásíthatatlan, nem belső mivoltánál fogva. Vegyük még hozzá, hogy Scotus egyediesítés-tana következtében mi sem áll útjában, hogy az angyalvilágban is, miként a tapasztalati világban, egy angyalfaj számos egyeddel legyen képviselve, s megértjük, hogy a ferences angyal-tan, elsősorban Scotusé, spekulatív részében (az ú. n. természeti állapotot illetőleg, mely tényleg nem létezett ; amit róla mondanak a hittudósok, az csak theologiai konstrukció, kinyilatkoztatás nincs róla) könnyebben hozható összhangba a kinyilatkoztatás, a Szentírás elméleti föltételeivel, mint Szent Tamásé, melyet a kelleténél talán jobban befolyásol Aristoteles fizikája. 2. A természet és a kegyelem viszonyát illetőleg a ferences iskolának elvitathatatlan érdeme, hogy kezdet óta élesen különböztet természet, természetkívüli (praeternaturale) és természetfölötti (supranaturale) lét között, és ezzel biztos gátat emel a naturalizmus ellen. Ez az álláspont kifejezésre jut a Szent Tamás előtti ferenceseknek abban a tanításában (melyet Scotus nem tesz magáévá, de nem is cáfol), hogy az angyalok és emberek nem kegyelemben teremtődtek; holott Szent Tamás szerint természet és kegyelem állapota csak logikailag, tartalmilag, a dolog természete szerint követik egymást, időrendben egybeesnek (non tempore sed natura prior est natura quam gratia). Vagyis a természet és kegyelem közti elméleti külömbséget, melyet mindkét iskola vall, a ferences azzal is nyomatékozza, hogy időbelivé teszi, és így a metafizikát történetté pecsételi. Álláspontját a trienti zsinat is honorálta, mikor (sess. 5, can. 1) az eredeti fogalmazást: az első ember a szentséget és igazságot, melyben »teremtve volt« (in qua creatus