Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista

a) A hit erénye (habitus fidei) formai mivoltában Isten kegyelmi világossága, melynek erejében az ember képessé válik közvetlenül csatlakozni az isteni igazsághoz, azaz közvetlenül megfogni, megtapasztalni a természetfölötti világ valóságait. A hitben Isten szervet ád az embernek a természetfölötti világban való közvetlen eligazodásra. A hit ilyenformán intuitio jellegét ölti épúgy, mint a magasabb természeti ismeret alapelemei (lásd fönt 6. § I). A lumen fideî a természetfölötti életre nézve olyan, mint a habitus principiorum a természeti életben: belénk oltott tehetség a szellemi valóságok közvetlen megfogására; arra való, hogy lehetővé tegye a minden kétséget kizáró megismerést ott, ahová a természeti tapasztalat és a következtetés ereje elhatolni már nem tud. b) Ez a belénk oltott természetfölötti készség, a lumen fidei azonban csak akkor fog működésbe lépni és létrehozni az üdvösségre szükséges keresztény hitet (fides infusa; sokszor a fides formata nevet viseli), ha hatnak reá a természetfölötti világ valóságai: a Szentírás és főként az Egyház tanítása, épúgy, mint a természeti ismeretelvi készségek (habitus principiorum) is csak akkor termik meg a tényleges tudást, ha a külső avagy belső világ valóságai tevékenységre serkentik. Ebből következik : lehetséges olyan hivés, mely az ember saját természeti igyekezetéből, a természeti tehetségek gyakorlásából születik; amit valaki a Szentírásban olvas vagy az Egyház élő tanításából gyakran hall, ahhoz esetleg megadja belső hozzájárulását. Ez a szerzett hit (fides acquisita, sokszor informis) az üdvösségre szóló hitnek kívánatos előkészítője. c) A hívés tényében Halensis és Bonaventura Szent Tamásnál élesebben nyomatékozzák az akaratnak az elmével egyenrangú szerepét, amint kitűnik abból a tanításból is, hogy a hit erényének székhelye az értelem és akarat egyaránt. Érdekes, hogy a voluntarista Scotus ebben a kérdésben rendtársaival és Szent Tamással ellentétben a hittényt egyedül az értelemnek tulajdonítja (Szent Tamás szerint az értelem csiholja ki, de az akarat parancsára: fides est actus imperatus a voluntate); különben, úgymond, ha az akarat parancsolná, akármilyen esztelenséget is ráparancsolhatna az értelemre. De egy vízen evez régi rendtársaival egy másik jellegzetes kérdésben. Bonaventura a hitet így határozza meg: Credere est actus humánus quo intellectus voluntarie assentit veritati non visae sed salutiferae (in III d. 25, 2, 2 ad 1). E szerint Bonaventura a hitigazságot az üdvösség szempontjából nézi. Scotus szerint szintén nem arra valók a hitigazságok, hogy a lét okait föltárják az elme előtt és elméleti értést adjanak, hanem arra, hogy Istent mint legfőbb jót, mint végső célt mutassák meg a léleknek, és így eléje világítsanak a gyakorlati életben. Scotus tehát nem tagadja meg a ferences iskola voluntarizmusát ; ha az akarat nem is parancsolhat a hitnek, annál inkább van hivatva a hit parancsolni nemcsak az akaratnak, hanem az egész emberi tevékenységnek. 2. Hittudomány. - A hitnek e fölfogásából természetszerűen következik, hogy a) a theologia elsősorban gyakorlati jellegű tudomány, scientia practica, sapientia. b) Sajátos értelelemben tapasztalati tudomány. Hisz a hitnek belénk öntött világossága által a hívő közvetlen kapcsolatba kerül a hitvilágnak valóságaival; tehát biztos léptekkel járhat ebben az új világban és a kapott hitkegyelem foka szerint egyre mélyebben és bensőségesebben kapcsolódhatik Istennel s az ő titkaival (a közönséges hit és a hittudomány között még Scotus szerint sincs lényeges, hanem csak fokozati