Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista

tanárok (magistri) a talárist fölcserélték a kámzsával. S ezzel a kezdetben csak tanulni akaró szerzetből egy-kettőre tanító szerzet lett. A külső sikerekre és az ezekkel járó toborzó erőre rászorult, terjeszkedni és erősödni akaró szerzet a tagjai közé lépett képzett, sőt hellyel-közzel már hírhez is jutott tagoknak tudományos talentumait jónak látta nem véka alá rejteni, hanem a hegyre helyezni. A tudományos érvényesülésnek akkoriban kizárólagos helye az egyetem volt, elsősorban a párisi, mindjárt utána az oxfordi. Mindkét helyen igen hamar az alapító halála után Szent Ferenc fiai beültek az egyetem katedráiba, és a szent alapítótól nyilván nem sejtett, valószínűleg nem is óhajtott új dicsőséghez juttatták alkotását. Ez a döntő fordulat Halesi Sándor nevéhez fűződik. Mikor belépett a szerzetbe (1231.?), a párisi egyetemen már rendes tanár (magister regens) volt. Mint párisi novicius a rendi kolostor tágas tantermében folytatta előadásait és az akkori egyetemi üzem szerint (ha az egyszer bekebelezett rendes tanár az egyetem tudtával a városban bárhol tartotta rendszeres előadásait, azok egyetemi előadások voltak!) a párisi ferences theologia az egyetemnek szerves része lett, és Szent Ferencnek egy fia az egyetemi tanártestületnek rendes és törvényes tagja volt. Utódja Joannes de Rupella (de la Rochelle) az első, aki mint ferences foglal el egyetemi tanszéket. Ettől az időtől kezdve a ferencesek, miként a dominikánusok, törvényes jogcímen töltenek be egy-egy, később két-két tanszéket a párisi egyetemen. És mikor ez ellen a világi papság ádáz harcot indít (1255-59), legkiválóbb embereik, Szent Tamás és Szent Bonaventura vezérlete alatt, vetekedve vetik a tűzvonalba ragyogó tollúkat és tudásukat a kolduló szerzetesi eszmény és a kolduló szerzetesek egyetemi tanszékei érdekében. Hasonlóan alakult a helyzet Oxfordban. A buzgó, szent életű és rendkívül okos Pisai Agnellus ott tágas tantermet építtetett a rendi fiatalok számára. Ide tette át tanításának színhelyét az oxfordi egyetemnek akkortájt leghíresebb tanára, Robert Grosseteste, a kornak egyik legnagyobb tudósa, kiváló jellem, apostoli lelkű pap (utóbb lincolni püspök), a ferencesrendnek állandó hü barátja. Ezzel az oxfordi ferences studiumot, úgy mint előbb Halesi Sándor a párisit, belekapcsolta az egyetembe, s az óriási tudású és nagy gyakorlati érzékű Adam a Marisco (de Marsh) személyében csakhamar ferences tanítványa foglalja el a püspökké-levésével megüresedett katedráját. így itt is biztosítva volt a rendnek egy egyetemi tanszék. A ferences tudomány ilyenformán szervesen belenőtt a középkori tudományosságnak csodálatos életerejű organizmusába, az egyetembe. Az egyetemen lüktető hatalmas élet magával ragadta az amúgy is ifjúi erőtől duzzadó fiatal szerzetet. Az új szerzet elhasználtatlan termékenysége fogyhatatlan egymásutánban hozta létre a nagy egyéniségeket, kik nélkül nincs virágzás; és ezek megihletve Szent Ferenc szellemétől, megteremtették azt a tiszteletreméltó theologiai irányt, melynek az Egyház és a hittudomány történetében ferences theologiai iskola a neve. Ennek a Szent Ferenc szelleméből táplálkozó és az ő csillaga alatt álló és ily értelemben »klasszikus« ferences theologiának megalapítója Halesi Sándor, az ő nyomán első nagy betetőzője Szent Bonaventura. Második atyja és zseniális újjáteremtője Duns Scotus. E két theologiai nemzedék közé esik Szent Tamás tüneményes pályája; akkor