Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

II. FEJEZET. Az elöljárók első szárnya: Az igazságért lángoló buzgóság

kapuit őrködő kézzel tartják csukva, a javíthatatlanoknak és mételyező szelleműeknek pedig kiteszik a szűrét. A jóra törekvőket fölkarolják és kedvelik, hogy még állhatatosabban szárnyaljanak fölfelé. A próbatétel előtt az angyalok karában, az apostoli közösségben pedig még Krisztus mesteri vezetése mellett is fölütötte fejét a gonosz indulat. Melyik emberi társaság igényelheti tehát magának azt az elismerést, hogy hiba nélkül van, álljon bár közössége csupa jószándékú lélekből ? Isten kegyelméből ugyan sokan menekülnek meg a lélek rozsdájától, de mégsem mindnyájan : „Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan". (21) 14 A jóknak az érdemszerzés ideje alatt hasznos, ha néhány lanyhábbal élnek együtt, mert így alkalom nyílik a bővebb érdemszerzésre. Nekik is gyakran kell osztozniok a büntetésben. Sőt rettenthetetlen bátorsággal iparkodjanak azok ballépéseit kigyomlálni. Bár erős kísértések forrásai az esékeny szerzetesek, a jellemesebbek mégsem akarnak hozzájuk hasonulni. Ha üldözik őket, csak jobban érik türelmük. Induljanak tehát meg szívükben és alázatosan adjanak hálát annak, aki megőrizte őket eddig a bukástól. Lássák be, hogy ilyen erénygyakorlatok nélkül érdemeik sem növekednének, sőt talán hiányosak volnának, „mert amit az ember vet, azt fogja aratni is". (22) 15 Azonban mégsem szabad a botladozókat kedvelni és pártolni, hanem csak megtűrni illik őket. Ebben az elbánásban főleg azok részesülhetnek, akik nem vétkeznek nyilvánosan, másokat sem mételyeznek meg s mindemellett van remény megjavulásukra. A megátalkodottakat azonban nagyobb kárvallás el-