Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)
V.FEJEZET. A magyarkirályi hatalom és a magyar ferencrendiek
Mind e fejtegetések azonban tisztán csak elméleti jelentőségűek, mert ami a valóságot illeti, 1. a királyok mindenha Ségjobbszivü, legbőkezűbb pártfogói voltaki a szerzeteknek, őket dús adományokkal látták el, 2. a szerzeteseknek — tekintve a jognak az országban a mohácsi vész előtt uralkodó nagy bizonytalanságát — csak hasznukra vált, sőt nagy szükségük volt reá, hogy az országban való létezésükre nézve királyi szóra, királyi diplomákra is hivatkozhattak, hisz teljesen még a királyi levelek sem voltak képesek őket a hatalmaskodó, rabló oligarchák fosztogatásaitól megóvni. Mig Magyarországon soha senki sem kételkedett azon, hogy szerzetesek az országban a király engedelme, beleegyezése nélkül nem telepedhetnek meg, az már egészen más kérdés volt, vájjon szükséges volt-e, hogy a szerzeteseket az országban az országgyűlés is befogadja? Az 1715 : 102. tc.-kel! az ország rendei befogadták az országba (receperunt) a kamalduliakat (kamaldoliakat), a trinitariusokat és a piáristákat — és e törvényben maguk kimondták, hogy „egyébként (e szerzetek) királyi hatalommal is behozhatok és állandósíthatok volnának". Itt tehát Magyarország rendei maguk azt az elvet hirdették, hogy nem szükséges, hogy valamely szerzetet az országba a rendek, az országgyűlés is befogadjanak, hanem elég, ha csak a király fogadja be. E tényre Roshj idézett tanulmányában világosan reámutat, ámde nem szabad felednünk azt a másik tényt sem, hogy Magyarország rendei nem mindég gondolkoztak igy, nem mindég voltak a jelien kérdésre nézve ilyen nagy alázatossággal a királyi hatalom irányában, hanem a XVI. század végén és a XVlI-iknek folyamán, amikor többségük még protestáns volt, nagyon is azt a nézetet vallották, hogy joguk van a király ama jogának gyakorlásába, melynél fogva va'íamely 1 szerzetet az országba befogad, beleszólniok, joguk van valamely, a király által már az országba befogadott rendnek birtokszerzési, birtoklási (jogát (mely jog a lehető legszorosabban összefüggött a befogadással, sőt a befogadással! nyert jog igazában a birtoklási jogon sarkallott), feltéve, hogy a rendeknek erre vonatkozó, a király szándékával, hajlandóságával ellenkező határozatukat sikerül a királlyal szentesíttetni, tehát a törvény erejére emeltetni, megszüntetniük, sőt valamely, a király által már az országba béfogadott rendet az országból! egyszerűen egészen ki is tiltaniok. Bizonyítják ezt a XVI. slzázad végén és a XVII-iknek első felében a jezsuitákra nézve hozott törvények, illetően a reájuk vonatkozó országgyűlési tárgyalások. Más kérdés azután, hogy a rendek itt felitüntetett nézetüknek megfelelő törekvéseik számára mikor mennyire bírtak a király szándéka ellenében sikert biztosítani? 123 7 Ide tartozik az is, amit 123 7 A jezsuitákra vonatkozó, XVI. századvégi és XVII. századbeli törvényhozásnak, illetően országgyűlési tárgyalásoknak a nyomtatott irodalmon kívül számos kiadatlan levéltári forrás alapján is megirt története és teljes jogi bírálata előttünk van. Pompéry Aurélnak gyakran idézett, második kéziratában, de mind ennek közlésére itt most nincs terünk.
