Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)
IV. FEJEZET. A magyar ferencesek történetének vázlata különböző rendházaik szerint
nus provinciától. Küldtek is nekik. Szolnok már 1686-ban mint residentia szerepel. Az atyák a várban, egy török templom mellett kaptak helyet. E. templomot átalakították a kathólikus istentisztelet céljaira és szentéllyel bővítették ki. Celláikat a templom mellé építették. 1697-ben a felkelők a templomot és a residentiát felgyújtották. Az atyáknak menekülniök kellett. 1698-ban az atyák visszajöhettek. A várban egy házban végezték az istentiszteletet. 1706-ban ismét távozniok kellett a városból a felkelők miatt. Ekkor ismét felgyújtották házukat (a várbeli ideiglenest) és szent szerelvényeiket részben elpusztították, részben elrabolták. Csak 1710-ben térhettek megint vissza az atyák. Nádból és sárból építettek maguknak lakóhelyet a Tisza partján. 1717-ben újra elfoglalták régi helyüket a várban. Ámde egy év múlva Bereczky Ignác, sóbevevő, a Tisza partján építtetett számukra kápolnát, még pedig szentély alakjában, hogy t. i. majd később e szentélyhez templomot is lehessen hozzátoldani. E szentély mellett emeltek maguknak az atyák fából ideiglenes lakóházat. Az állandó residentiát — itt, a Tisza partján— 1723-tól 1751-ig építették. Erre özv. Szélessyné, szül. Vörös Ilona, 1000 forintot adott, a többi költséget alamizsnából fedezték. 1753-ban a residentia elnyerte a convent címet. Az uj templom 1757-re készült el. 1124 1900-ban Szolnokot a megszüntetett salvatorianus rendtartományból a kapistránusba kebelezték. Az atyák 1686-tól mai napig a plébániának is kezelői. 112 5 Szombathely. Birtokviszonyairól szóltunk már fenn, a marianusok és a salvatorianusok történetében, a birtokjogi részben. A régi conventet Kálmán, győri püspök (1338—1373) a városon kivül 1360-ban egy kórházból építtette. 112 6 Szombathely mindég a conventualisoké és utódaiké: a marianusoké volt. Az 1533-iki tabulán, mint a győri őrség tagja szerepel. Van róla adat 1557-ből is. 112 7 A régi conventet és templomot Sennyey István, győri püspök (1630—1635) és királyi magyar udvari cancellár (még 1623-ban, mint váci püspök ?tett cancellár, és a cancellárságot mint veszprémi, majd mint győri püspök is megtartotta), 1633-ban megújíttatta és a megújított templomot 1634-ben consecráilta. 112 8 Van adatunk róla, hogy 1672-ben Szombathelyt ferencesek és domonkosok voltak. 1129 1788-ban II. József császár a szombathelyi ferencrendi conventet 22 atyával és 2 laikus testvérrel megerősítette és részére a vallásalapból évi 1205 112 4 Fridrich: I. 51., 58., 66. II. 197. és íköv. ím 1913-i Kap. Schern. 112 8 Kaiser. — Farkas: 15. 112 7 Nagy Béni : A m. f. a XVI. sz. e. f. 387. 112 8 1903/4-i Mar. Schern. — V. ö. Kaizer. — Farkas. 112 0 Conc Exp. 1672. 49.