Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)
III.FEJEZET.A magyarországi protestantizmus és a magyar ferencesek
vivták, hanem a magyarság politikai jogaiért is, sőt tárgyilagosan vizsgálva a dolgot, azt kell mondanunk, hogy mindég a politika volt a fődolog, a vallás pedig csak a politikai érdekeket tartó jelszóul szolgált. Ennek megfelelően az említett békekötések és törvényhozások nemcsak a protestánsok vallásszabadságát, hanem a magyarság nemzeti és alkotmányos jogait is biztosították, jobban mondva: akarták biztosítani. Igen, csak akarták, mert, — hogy csak ennél maradjunk — ami a vallásszabadságot illeti, — reá nézve a protestánsok az 1608- és az 1647-iki törvényhozással semmit sem nyertek. A királyi területen ugyanis a bécsi udvar kedvéért mindinkább a kathólikus vallásra visszatérő főurak (1608 körül alig 7—8 főúri család volt kathólikus, 1681-re pedig alig 3—4 főúri család maradt meg protestánsnak), a földesúri joggal most már a katholicizmus javára élve, birtokaikon a régi kathojikus templomokat a protestánsoktól a kathólikus egyház részére visszavették. A protestáns írók által „decennalis persecutio" korának (1671—1681) nevezett időszak folyamán a király — szintén a városokban őt megillető földesúri jogára hivatkozva (a király valóban földesura volt a városoknak) — valamennyi városban elvette a protestánsoktól a templomokat és a protestáns nyilvános vallásgyakorlatot megszüntette. (Azelőtt a protestáns városokban a katholikusoknak nem engedtek vallásgyakorlatot és a katholik u sokat üldözték.) Ugyancsak az u. n. deoennalis persecutio korára esik az 1674-iki — felkelés, lázadás, hűtlenség és felségsértés címén (a bujdosók felkelése) — az ország valamennyi protestáns lelkésze eEen indított nagy per. Ekként hanyatlott le a protestantizmus a királyi Magyarországon a hatalomnak és az erőnek arról a polcáról, melyet a XVI. században elfoglalt. Ha már most a kathólikus földesuraknak 1608 és 1647 után való eljárását a törvényesség, a jogosság szempontjából vizsgáljuk, azt kell mondanunk, hogy a törvények szövegét, magukat a törvényeket tekintve, eljárásuk törvénytelen, jogtalan volt. 1608 után ugyanis a jobbágyoktól még elvehettek a templomokat, ismét a kathólikus istentisztelet céljaira rendelhették, visszaadhatták a kathólikus egyháznak, a régi tulajdonosnak, — mert az 1608-iki vallásügyi törvény ezt még megengedte (a katholikusoknak erre nézve igazuk volt, az elfogulatlan történésznek és jogásznak ezt meg kel állapítania), de ia jobbágyoknak a nyilvános vallásgyakorlat (az 1608. törvény értelmében) terén nagyobb szabadságot kellett volna adniok. Az 1647-iki vallásügyi törvény már a templomok birtokát is nyíltan biztosította azoknak a protestánsoknak a részére, kik 1647-ben valamely község vagy város templomát vagy templomait kezükben tartották. Ámde a király és a kathólikus főpapok és főurak eljárásának jogosságát, törvényességét nem elég csak az eddig érintett szempontból vizsgálni. Van még egy másik szempont is, melyből vizsgálni kell és ez: a törvények