Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)
I. FEJEZET. A magyar rendtartományok
meg soha a megerősítést, sem Erdélybe nem mehettek, sem ebben az országban joghatóságot nem gyakorolhattak. 1618-ig még csak vicariusok sem volt az erdélyi katiholikusoknak. Ekkor végre Fejérdi Márton, szepesi kanonokot küldték Erdélybe vicariusnak és neki Bethlen Gábor fejedelem 1618 május 2-án kinevezési okiratot adott, reá ruházván ,,a szent tridenti zsinattól szabályozott" egyházi joghatóságot és az erdélyi kathoiikus papoknak, valamint híveknek meghagyván, hogy uj helynöküknek mint főpapjuknak, engedelmeskedjenek. A Fejérdi után következett erdéliyi vicariusok sorában ferencrendiek is szerepeltek. Fejérdi közvetlen 2, világi — pap — utódának vicariussága után ugyanis a pápa 1636 okt. 1-én a fent említett De Salinis István ferencrendit rendelte az „erdélyi missio" főnökének, praefectusának, kit I. Rákóczi György fejedelem csak 1646, vagy 1647-ben nevezett ki vicariusnak. 1652-től 1668-ig megint 4 világi pap töltötte be a vicarius tisztét, 1668-ban pedig a pápa Domokos Kázmér ferencrendi atyát nevezte ki erdélyi apostoli helynöknek és mint ilyet a görögországi Corona címére püspöknek szenteltette. Domokos, kit a magyar király ajánlt a pápának kinevezésre, 1677-ig helynökösködött és azután még 1716-ig voltak vicariusok, kik között azonban már ferencrendit nem találunk. A világi —- pap — vicariusok legtöbbje erdélyi plébános volt. Érdekes, hogy Kada István esztergomi kanonokot, kit I. Lipót király 1687-ben erdélyi püspöknek nevezett ki, a pápa ebbeli minőségében, épp úgy, mint a többi, a magyar királyok által kinevezett erdélyi püspököt nem erősítette meg, de 1689-ben a Congregatio de Propaganda Fide Kadát megtette erdélyi apostoli vicariusnak. 26 3 Illyés András, kit I. Lipót király (pozsonyi kanonokból) 1696-ban nevezett ki erdélyi püspöknek, azt hitte, hogy már megkezdheti működését egyházmegyéje területén. Bejött Erdélybe, a Székelyföldön canonica visitatiot végzett, Csiksomlyóra egyházmegyei zsinatot hitt egybe és határozatokat hozott, melyeket a kathoiikus mágnások aláírtak. Ämde 1697-ben az erdélyi gubernium őt még, a törvényekre és a Leopoldinumra valló hivatkozással, az országból kiparancsolta. 26 4 1713-ban, illetőleg 1715-ben azután megszűnt a több, mint másfél évszázados árvaság. Megint lett rendes, a királytól kinevezett, a pápától megerősített és egyházmegyéjében főpásztori hivatalát végezhető erdélyi püspök. 1713 feb. 18-án III. Károly király csikkarcfalvai Mártonffy György, esztergomi kanonokot kinevezte erdélyi püspöknek és Alsó-Fejér vármegye főispánjának, egyszersmind bárói rangra emelve őt. 1715 dec. 11-iki Tendeletével a király visszaállította, újra megalapította az erdélyi püspökséget. 1716-ban érkezett az új püspök Erdélybe. Ez év febr. 17-én főispánságába, febr. 19-én pedig a reformátu203 F r a]cnói Vilmos : A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántól Mária Teréziáig. 1895. 290. és köv. 333. 384. 388. — 1840-iki Erdélyi Schematismus. LXXVIII. LXXIX. — Kollányi: Esztergomi kanonokok 1100—1900. 1900. 291. 28 4 Id. Schern, XXXII. XXXIV. — Kollányi: i. k. 315.
