Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

Előszó.

rám a csillogó szemüvege mögül és mosolyogva mondja : A io lo so. Va bene. Le scritrice di S. Franc. Benedico le opere sue. Ma adesso deve scrivere la vita di S. Antonio di Padova, per i suoi compatrioti. — Nagyon jó, sz. Ferenc írója. Áldásom munkájára. De most meg kell írnia sz. Antal életét is honfitársai számára... Büszkén és boldogan csókoltam meg a felém nyújtott kezet. Őszentsége áldását adta munkámra. Erre és a következőkre... És megparancsolta, hogy írjam meg Pádua szentjének életrajzát. Micsoda örömmel engedelmeskedem ennek a parancsnak, mert legalább így is tanújelét adhatom iránta érzett gyermeki szeretetemnek és hűségemnek. De nemcsak az engedelmesség, hanem saját szívemnek régi vágya is vezeti most a tollamat... hogy Pádua szentje előtt lerójjam gyarló, de szívből fakadó hálámat, azért a megszámlálhatatlan sok örökké tartó és ideiglenes jóért, melyekben részesített. Szegény az én tollam ahhoz, hogy méltóképpen leírhassam azt a sok lelki vigasztalást, azt a sok kegyelmet, azokat a csodálatos imameghallgatásokat, melyekkel sz. Antal egész életemen át mindig megörvendeztetett... Szívemben csordultig van a hála kelyhe, örömmel, könnyel és szeretettel... Mert nincs a világon teremtett lény, aki annyi készséges, megértő baráti szeretettel támogatott volna, mint Pádua Csodatevője... A hála és szeretet adja most kezembe a tollat, hogy félrelebbentsem hét évszázad sötét fátyolát és megfessem Sz. Antal bájos ifjú alakját, új színekkel, lélekbenéző Szemmel, ahogyan én látom... Bejártam azokat a helyeket, ahol a kedves szent élt; végigtanulmányoztam