Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XXVII. FEJEZET. Csodák

szökött a katonától és elszaladt a Piazza Principale di Napoli-ra, ahol éppen vásár volt és igen sok ember és szekér járt arra. A szegény katona sehogy sem tudta megtalálni a gyermeket a nagy tömegben. A szerencsétlen majd megörült bánatában. De a dicsőséges páduai Szent, kinek nevét mind a ketten viselik, megvédte az alig hároméves gyermeket. Tény, hogy a kicsikének át kellett mennie egészen egyedül a nagy téren és több uccán, amig beért a Via Nomentánára. Itt rá kellett ismernie arra a házra, melynek ötödik emeletén laknak. Mindezt a gyermek úgylátszik megtette, mert egyszerre csöngetés hallatszott és mikor ajtót nyitottak, ott találták a kis fiút, igen sápadtan. A gyermek félig sírva kiáltotta: mamám, mamán! Mikor megkérdezték, hogy hogyan talált haza, a világ legtermészetesebb hangján mondta: Szaladtam, hogy megtaláljam a, mamát és közben egyre kiabáltam Sz. Antal, Sz. Antal! És akkor Szent Antal haza hozott. Kérlek, küldjetek kenyeret a szegény gyermekeknek." Ezeket írja egy levélben Virginia Riccardi, özvegy Geracciné asszony. P. Facchinetti, aki ezt az esetet elmondja, maga is beszélt a kis fiúval, aki azt mondta neki : — Egy barát, — olyan, mint te, — Sz. Antal vezetett haza. Csengetett helyettem és azután eltűnt. Megszámlálhatatlan az a sok csoda, mellyel méltóztatott Istennek Szent Antalt elhalmozni, — mondja egy régi krónikás. Ezek a csodák szakadatlanul ismétlődnek, soha meg nem szűnnek és meg nem fogyatkoznak, úgy, hogy talán az lenne a leg-