Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XXVII. FEJEZET. Csodák

— Sz Antal, Sz. Antal, hát még te sem segítesz rajtam? Annyi imát meghallgattál, csak éppen az enyém elől zárod be füleidet? A sekrestyés figyelmes lesz a keserves panaszra és megkérdi az asszonykát, hogy mi a baja. A szegényke sírva mondja el a levél történetét, azután csüggedten teszi hozzá: — Most már minden reményem oda . . . Még Sz. Antal se akar rajtam segíteni. — És biztos vagy benne, hogy ez az a levél, amit te tettél a szobor kezébe ? — kérdi a sekrestyés. Nézd csak meg. Vedd ki a kezéből, neked talán odaadja. Az asszonyka reménykedve nyúl a levél után, de alig ér hozzá, a vaskos boríték kihull a szobor kezéből, utána pedig egy csomó arany pénz. Az asszony lelkendezve szedi össze a csillogó aranyakat és ámulva bontja fel a levelet, melyen felismeri férje írását. A levélben a férj értesíti feleségét, hogy levelét előtte való este kapta meg. Egy ferences atya hozta, aki vállalkozott rá, hogy mindjárt a választ is továbbítja. Ennek a szerzetesnek átadott 30 drb aranyat is és reméli, hogy azzal enyhítheti már a nagy nyomorúságát . . . Talán, az itt elmondott kedves csodából fejlődött ki a jámbor lelkek között az a szép szokás, hogy fontos leveleiket Sz. Antal oltalmába ajánlják, ráírván: R. A. S. A., ami annyit jelent: recomandato a S. Antonio. Levélről lévén szó, nem tudom megállni, hogy el ne mondjam Sz. Antalnak egy másik kedves csodáját is. Egy jezsuita atya, pater Bernardo Golnago, igen nagy tisztelője volt Sz. Antalnak. Lelki gyermekeinek is annyit beszélt a csodatevőről és akkora bizalmat