Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

Előszó.

jubileumot épen olyan osztatlan együttérzéssel üli meg minden jóérzésű lélek, mint amilyen általános hódolattal adóztak az umbriai Szegénykének. Hiszem, hogy mindnyájan osztjuk XIII. Leo pápa felfogását, aki így szólt egyszer Locatelli theologiai tanárhoz : „Te páduai vagy? Milyen szerencsés vagy fiam. Szeresd nagyon védőszenteteket, ö nem csak Páduáé, hanem az egész világé." Nem csak Páduáé és nem csak a XIII. századé, hanem az egész világé és minden időé... Mert mióta behunyta áldott két szemét, azóta egyre szórja, szórja a csodák százszínű virágát a szegények, betegek, szerencsétlenek örömére és vigasztalására. Nincs a világon templom, melyben ne volna Sz. Antalnak szobra, vagy képe, sőt nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy hívő katolikus család sincs, ahonnét ez hiányoznék. Vagy ha talán a külső ábrázolás hiányzik is, annál ragyogóbb színekkel van a szívekbe írva a páduai édes szent képe. Ismerek egy zsidó orvost, aki úgy tiszteli a Szentet, hogy első fiát Antalnak nevezte s valahányszor valami kétes kimenetelű operáció előtt áll, mindig tetemes összeget igér Sz. Antal szegényei számára, ha megsegíti őt. Óh ha tudná az a sok szegény, lelkileg beteg ember, hogy Sz. Antal mennyire a szívén hordja azok sorsát, akik hozzá fordulnak, dehogy is kínlódnának annyit. Seregestül futnának hozzá, lábaihoz tennék a sok panaszt, a sok-sok szomorú mondanivalót és én hiszem, biztosan tudom, hogy egy se távoznék tőle vigasztalanul... A nagy csodatevő a ma szentje. A mai agyon-