Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

VIII. FEJEZET. A vértanúság első rózsái

barátok észrevették a kereskedő aggodalmát, azonnal búcsút vettek tőle, nehogy valami bántódás érje miattuk. Tanácsát azonban nem fogadták meg, hanem bátran folytatták útjukat Marokkó felé. Mihelyt megérkeztek a pogányság főfészkébe, azonnal tanúságot akartak tenni szent hitükről és azért az uccán járva hangosan kiáltották : Jézus Krisztus az igaz Isten és Mohamed csaló. Természetes, hogy ez a viselkedés szerfölött felbőszítette Marokkó mohamedán lakosságát. Dühösen a testvérekre vetették magukat és az emír elé hurcolták őket. Az emír, Abu-Ya-Gub, nem sokat törődött velük... Igazi tipikus alakja volt fajának. Lusta, indolens kéjenc, aki merő kényelemszeretetből sok dolog előtt szemet hunyt, de ha egyszer méregbe jött, akkor állatiasan kegyetlen volt. Egyrészt tehát lustaságból nem bántotta a barátokat, másrészt pedig nem akarta megsérteni III. Honorius pápát sem, aki csak röviddel azelőtt kérte meg őt, hogy ne üldözze a keresztényeket. De ezenkívül tartott attól is, hogy magára vonhatná Marokkó főkormányzójának, don Pedronak haragját, aki a portugál király testvére lévén, maga is jó katolikus volt . . . Azonban nem akarta megsérteni saját hitsorsosait sem, azért kijelentette, hogy a testvérek bolondok és kitoloncoltatta őket a városból. Sz. Ferenc fiai azonban nem akarlak oly könnyűszerrel lemondani a vértanúság dicsőségéről. Éjnek idején visszaszöktek a városba és másnap reggel már újból ott prédikáltak Marokkó terein. Sőt Berard atya annyira merész volt, hogy mikor az emír kíséretével elhaladt előtte, ismét hangosan kiabálni kezdett : Krisztus az igaz Isten és Mohamed csaló. \