Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XXI.FEJEZET. Magasztos apostolkodás

a katarok főembere. Nyilvánosan beismeri tévedését s megrendítő példáját annyian követik, hogy Antal atya alig győzi a sok oktatást, prédikálást, gyóntatást . . . Mintha az oktalan állatok néma tanúságtétele felébresztette volna az alvó szíveket, százával sietnek vissza a hűtlen sáfárok Krisztus elhagyott zászlaja alá. Szomorú szívvel jött Antal atya Riminibe és ujjongva hagyja el most a várost. Az egész lakosság kikíséri a kikötőbe, ahol útrakészen várja a hajó. A kemény halászok barna arcán könnyek peregnek végig, amint elhalad közöttük, ezer áldást, ezer búzgó ígéretet vivén magával. A hajóról még megáldja a sokaságot, mely térdenállva várja az indulást, azután kendőt lobogtatva néznek utána, míg szemeiket elhomályosítja a könny . . . A fehérvitorlás hajó pedig viszi Antal atyát az Adria másik partjára. Triest, Aquilea, Görz, Udine, Gemrnona várják már a csodatevőt. Útjában áldást visz mindenfelé. Szónokol, tanít, lelki, testi betegeket gyógyít, enyhíti a nyomort, a szenvedést ... S amerre jár, emlékét a mai napig hirdetik a tiszteletére épített templomok. Gemmonában maga a Csodatevő is épít egy kis kápolnát. A város közelében egy szép erdő tisztásán, az út közelében talál nekivaló helyet. Az erdő, a tisztás, az út úgy emlékezteti a Porciunkulára és nagy kedve támad, hogy egy épen olyan kis szentélyt építsen oda, mint amilyen az édes otthonban van ... És saját kezével akarja építeni, amint a szerafi atya is saját kezével tatarozta ki az Angyalos Boldogasszony szentélyét. Akad néhány jámbor lélek, aki segít neki a munkában, de azért még így is elég lassan halad-