Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XXI.FEJEZET. Magasztos apostolkodás

XXI. FEJEZET. Magasztos apostolkodás. Pár héttel az új méltóságába való beiktatása után Antal atya útrakel, hogy bejárja az Emilia provinciát. Mint jó pásztor, legelőször is odasiet, ahol legnagyobb a veszély, ahol az eretnek-tanok a legnagyobb pusztítást végezték a lelkek között. Rimini volt az egész tartomány legszomorúbb helye. A katarok tévtana százszámra szedte itt áldozatait a katolikusok közül. Olyan nagy volt a, hitközöny, hogy még a híres szónok megérkezése sem tudta felrázni belőle az embereket. Hasonló volt a város a szentírási balga szüzekhez, kik kiégett méccsel alusznak, míg a vőlegény már közvetlen közelben jár ... A templomok konganak az ürességtől, a szentmisékre csak néhanéha téved be egy-egy Öreg anyóka. A gyóntatószékek elhagyatva állanak és nyugodtan ver bennük tanyát a pók. Antal atya prédikációira úgyszólván senki sem jár, kivéve azt a néhány jámbor lelket, akik tőlük telhető módon vigasztalnák a provinciálist, de hiába. Antal atyát kimodhatatlan bánat fogja el. Csüggedt lélekkel bolyong a városban. Be-betér egy templomba, de itt se talál sokáig nyugtot. Rójj a az utcákat, égő szemmel vizsgálja az emberek arcát, hogy hol tudna felfedezni rajtuk egy kis érdeklődést, egy kis jóindulatot ... A közömbös arcok azonban keresztülnéznek rajta és senki sem törődik vele. Az eretnekek nem