Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XX. Misztikus szentélyek

a zárdára nézve egy egészséges vizű kút, mert így bizony egyre-másra szerzik a testvérek a mindenféle nyavalyákat . . . — Ne búsulj testvérem, majd holnap mégegyszer megpróbáljuk, hátha ad mégis vizet a szikla . . . A kertész testvér este nagy örömmel újságolja, hogy Antal atya kutat akar ásni. Mivel a P. quardián nem volt odahaza, a helyettesétől kérnek engedélyt a kísérletre. A jólelkű ember nevetve mondja: — Hát csak ássatok, ha kedvetek tartja. Majd elunjátok hamarosan a hasztalan munkát . . . De azért másnap reggel ő maga is érdeklődve követi Antal atyát, aki a zárda tőszomszédságában kiválaszt egy alkalmas helyet. — Itt ássatok. Maga is szerszámot fog és munkához lát. Alig juthatnak pár ásónyomnyíra, egyszerre friss, tiszta forrás fakad a kavicsos talajból. Nagy az öröm a kolostorban. A testvérek majd leveszik lábáról Antal atyát és nem győznek elég vizet inni a tiszta, friss forrásból... De a nagy öröm hamar gyászra változik. Haza jön a házfőnök. Nagyboldogan mesélik neki az esetet... A quardián azonban távolról sincs úgy elragadtatva, mint a többiek. Magához hivatja Antal atyát és keményen megszidja . . . — A testvérek eddig is megvoltak kút nélkül . . . Minek kellett új kutat ásni . . . Persze, mert szeretik a kényelmet . . . Természetesen jajgattak a vizhordás miatt, mert lusták, azt akarják, hogy csak a kész után kelljen a kezüket kinyújtani . . . Neki persze nem mertek szólni, mert tudták, hogy úgy sem ásat nekik kutat, de most jön ez a fiatal tapasztalatlan