Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XVIII. FEJEZET. A kisded Jézus látogatása

Hogyne engedném meg atyám. Erre magam is gondolhattam volna . . . Jer, megmutatom szobádat . . . És mondd kérlek mi bajod volt? — Magam se tudom . . . Nem volt valami komoly dolog. Egy-kettőre elmúlt. Hatalmas terembe vezeti a gróf Antal atyát. Művészi faragással díszített tölgyfaburkolat födi a falat embermagasságra. A mély, boltíves ablakokat nehéz brokát füPggöny takarja. A fal mellett merev magashátu székek sorakoznak és az egyik sarokban hatalmas, medvebőrökkel leterített nyoszolya áll. Itt kipihenheted magadat atyám ... És ha imádkozni akarsz . . . Nem fejezi be szavait, hanem ragyogó arccal húzza szét az ajtóval szemben levő falon függő vörös selymet, mire Antal atya szemei elé megindító kép tárul. Széles, faragott imazsámoly áll a kis házioltár előtt, mely fölött a Megfeszített képe függ s egy kis örökmécs világossága vöröses fényt derít a homályos, kis helyiségre. — Köszönöm szívességedet jó uram, — mondja Antal atya meghatott hangon, — ez igazán nagyon kedves . . . Most pedig uram, ha be akarod tetézni jóságodat, kérlek adj szállást testvéremnek is, aki nemsokára utánam jön a faluból, hol egy szegény betegnél maradt. — A legnagyobb örömömre szolgál, ha assisi Ferenc atya fiainak segítségére lehetek, — mondja a gróf készségesen és elhagyja a szobát. Egyenesen feleségéhez siet. — Tudod-e ki lesz ma vendégünk, — kiáltja minden bevezetés nélkül, amellett arca csak úgy