Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XVII. FEJEZET. Az apostoli hithirdető

szeretetének forrósága ég ... Antal atyának már puszta látása is elég arra, hogy a lelkeket Istenhez emelje. 1226. esztendő szeptemberében Bonelli János atya, a firenzei provinciális, káptalant hirdetett. A káptalan helyéül a provencei Arles városkát jelölte meg. Ide gyűltek össze a firenzei provincia tagjai szeptember 14-re. Természetesen Antal atya is megjelent; ahol pedig a nagy szónok csak egyszer is prédikált, ott senki sem akart mást hallani, egyedül őt . . . Mindenki magától érthetőnek tartotta, hogy a tanácskozást Antal atya prédikációja nyissa meg. A kereszt felmagasztalásának ünnepe lévén, alkalmasabb tárgyat nem is választhatott volna magának, mint annak a felírásnak magyarázatát, mely az Úr keresztjét jelezte: Jézus nazarenus, Rex judeorum. Mialatt Antal atya a méznél édesebb szavakkal fejtegette a felírás jelentését, az egyik testvér, — az alázatosságáról híres Monaldo — véletlenül az ajtóra pillantott, ahol mérhetetlen csodálkozására Sz. Ferencet pillantotta meg. Monaldo jól tudta, hogy a szerafi atya épen akkor nagybetegen feküdt Assisiban, a püspöki palotában és azért meg volt róla győződve, hogy mennyei látomásban van része. Meg sem mert mozdulni, csak áhítattal nézte a szerafi atyát, aki úgyszólván a föld fölött lebegve, felemelte karjait és örömtől átszellemült arccal megáldotta az egész gyülekezetet, azután ismét eltűnt.

1 Az arlesi káptalanon Antal atyát custossá választ1 Ezt a csodálatos eseményt örökíti meg az assisi Sacro Convento felső templomának egyik freskója, mely Giotto mesteri ecsetjének műve. — Ugyanez látható a firenzei S. Croce templomban is.