Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XVII. FEJEZET. Az apostoli hithirdető

ban imában és bőjtölésben sietnek a szent ember segítségére, aki maga is éjt nappallá téve a legnagyobb buzgalommal kéri Istent, hogy a nagy játékban, melyben íme a lelkek üdve forog kockán, ne hagyja el és adja meg a kívánt bizonyítékot. A nagy nap felvirrad. A piactéren ember-ember hátán tolong. Sokan felmásznak a fákra, mások az ablakokból, háztetőkről lesik, hogy mit fog csinálni az a jámbor öszvér, amelyet ép most vezetnek a piacra az eretnek férfiú szolgái. Ugyanabban a pillanatban érkezik oda Antal atya is. Vállán hófehér vélum és kezeiben tartja a legméltóságosabb Oltáriszentséget. Fejét alázatosan meghajtva, arcán az áhítat és odaadás kifejezésével lép a tömeg elé . . . Azután messzecsengő hangon, hogy mindenki meghallja, az öszvér felé fordul : — A te Teremtőd nevében, Kit én méltatlan kezeimben tartok, parancsolom neked, te értelemnélküli lény, hogy borulj le Urad elé és mutasd meg az eretnekeknek, hogy az egész mindenség meghajlik a Bárány előtt, Ki az oltáron feláldozza magát értünk. Ugyanekkor egy köteg szénát tesznek az eretnekek az öszvér elé, amely azonban rá sem néz az eleségre, hanem térdreereszkedik a Legfelségesebb előtt és az áhítat szemmel látható kifejezésével úgy is marad mindaddig, míg Antal atya el nem távozik az Oltáriszentséggel. Az „Eretnekek kalapácsa" harcba szállott az igazságért és győzedelmeskedett ... És Toulouse eretnekeinek ajkán is felcsendül a „Credo" és Antal atya elmondhatja nekik az isteni Üdvözítővel : „Boldog vagy, mert láttál és hittél . . ." ám százszor bol-