Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XVI. FEJEZET. Az igazság mestere

között. Antal atyának nem kell síkraszállni a hitetlenség, a tagadás szellemével, hanem egészen a nyugodt lelkipásztorkodásnak szentelheti magát. Akad ugyan egy-egy lélek még itt is, aki nem törődik a vallással, jóerkölesökkel, de ezek nem sok gondot okoznak a Csodatevőnek. Egy-két prédikáció, egy-két komoly beszélgetés és a kételyek, a bizalmatlanság úgy szétfoszlik, mint a füst. Talán csak egy ember van egész Puy en Valeyben, akin nem fog Antal atya szava és ez a városka fiatal jegyzője. Nem régen vette át hivatalát, de úgylátszik, máris beleunt, mert nem nagyon erőlteti meg magát miatta. Sok víg cimborája van a városban, akik szívesen mulatnak vele, mert a jómódú fiatal ember szórja a pénzt és nem nagyon számlálja, hogy hány ember számára fizet. Ez azonban még kisebb baj volna, hiszen fiatalemberek között nem ritkaság az olyan, aki mulatni szeret; soklal nagyobb baj, hogy a jegyző szíve mélyéig vallástalan és istentagadó eszméit poharazás közben el-el mondogatja társainak és ezzel tönkreteszi azt a jó magot, amit Antal atya annyi fáradsággal hint el az ifjúság lelkében. A Csodatevő hírből és látásból jól ismeri a jegyzőt és tudja, hogy micsoda ellensége lélekmentő munkájának ; mégis valahányszor találkozik vele, mindig a legnagyobb tisztelettel hajol meg előtte. A fiatalember kezdetben észre sem viszi ezt a túlzott udvariasságot, vagy nem törődik vele. Egyszer azonban több barátjával megy az utcán, mikor ismét szembe találkoznak Antal atyával, aki a szokásos mély meghajlással üdvözli a jegyzőt. A fiatalemberek összenevetnek és az egész további útjukon egyre bosszantják társukat.