Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XV. FEJEZET. Franciaországban

tudja, hogy a zárdának sok jótevője van, hogy a testvérek nem igen szenvednek hiányt semmiben, hogy a nép buzgón jár a templomba . . . Antal atya igen jól érzi magát Montpellierben. Az igaz, hogy másutt is mindig jól érezte magát. De Montpellier különösen kedves neki, mert itt szerafi atyja emlékeire talál ... s tudja, hogy Assisi szegénye is szereti Franciaországot, mivel, — úgymond, — sehol a világon nem talált oly élő hitet az Eucharistiával szemben, mint itt. A vidék is bájos és Antal atya szépet szerető szemei örömmel pihennek a hold fényében fürdő tájon . . . Alszik a város, néma minden, csak a zárda közelében húzódó mocsaras ingoványból hallatszik ide a békák hangja ... a nyári esték elmaradhatatlan koncertje. De mintha Montpellierben a leghangosabb muzsikusaikat válogatták volna össze a mocsarak vidám lakói . . . szinte visszhangzik a környék tőlük. Mély, magas hangon, csapatonként felváltva, hol gyengébben, hol erősebben, de egy perc szünet nélkül fáradhatatlanul hallatják hangjukat . . . Antal atya nyugodni tér. A fárasztó nap után jól esnék a pihenés . . . Igen ám, ha a békák nem volnának . . . Álmatlanul fekszik egy ideig. Hasztalan hunyja be szemeit, hasztalan adja ki a test testvérnek a parancsot : most itt van a pihenés ideje, aludni kell ... a békák elviselhetetlen zsivaja elűzi az álmot fáradt pilláiról . . . A pihenésnélküli éjszakautánkissé fáradtan ugyan, de változatlan munkakedvvel kezdi meg a következő napot. Szentmise után mindjárt a házfőnökhöz kell mennie, hogy megbeszélje vele a reá váró teendőket.