Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XIII. FEJEZET. A küldetés

tőr, a mérgek és csapdák, melyek könyörtelenül behajtják a maguk áldozatait. Az élet kétségbeesett szeretőinek nevető arcával, mámortól csillogó szemével szemben olyan ijesztően sápadt a másik ember arca. A másiké, aki riadtan húzódik sötét odújába és a halálfélelem hideg verítékével homlokán hurcolja az életet, melytől reszket s melyet mégis fél elhagyni, mert utána még a halálnál is rosszabb vár reá, az ítélet. Ezek a szegény megnyomorodott, lelkek, akik az irgalmas Isten helyébe odalopják a bosszúálló Jehova képét . . . akik a földet siralomvölgynek nézik, ahol minden virágból bódító méreg árad . . . ezek vad félelemmel lökik el maguktól az isteni szeretet ajándékait és ajkukon halálos borzalommá fagy a nevetés . . . Ezek a szerencsétlen lelkek teremtik meg a vallás torzalakjait. Eretnekségeik mérges kinövések Krisztus misztikus testén és eltorzítják, megmételyezik még az egészséges tagokat is. Ki tudná megmondani, hogy melyik irány a veszedelmesebb ? A vad, korlátlan szenvedély, a brutális erő, a szemérmetlen testiség-e, mely nyiltan tapos rá a vallás és erkölcs törvényeire, vagy a sápadt, remegő szellem, mely e rémület fagyos leheletét viszi magával, melynek penészes köntöséből halálos miazmák áradnak szét, meggyilkolva a lélek életét, kiszipolyozva erejét, ellopva örömét. A pusztító szellemi kórság befúródik még az egyház szolgái közé is. A bűnösök között sok pap, maga is romlottá válik ... A vallási élet megbetegedése újabb és újabb bajokra vezet. Ügyes spekulánsok felismerik az új irányzatokban az elégedetlenség és forradalmi szellem melegágyát. Bujtogató szavaikra a