Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XI. FEJEZET. Misztikus Umbria

tették az utat Assisiből a Porciunkuláij tavaszi reggeleken, mikor még harmat csil meg az eperfák levelén, de a pacsirták i imájukat zengik a levegőben . . . Csak ez< érthetik meg ezeket az örömöket . . . ezel titkokat, melyeket el kell zárni a profán s a szív mélyébe . . . Mert titkos drágaságok e a világi szem észre sem vesz ... de egym nek azok, akik szívükben hordják a kincse másra ismernek azok, akiknek homlokán ot a kereszt és szenvedés százszor kicsúfolt akiknek jelszava : küzdeni, szenvedni és Ezek megértik a szent mámort, mely elfogj áldott nevednek hallatára Assisi !' Antal atya érzi, hogy egész lénye Olyan gyorsan lépked, hogy Fülöp testvér követni ... A Rivotorto körül megélénkül Barnacsuhás alakok sietnek ötös, tizes cso| a Porciiinkula felé. Vannak, akik magányos nek, elgondolkodva, vagy imába merülve . mások érdeklődve nézegetnek szerteszéjjel . nyilván idegenek, akik először járnak Umbriá Körülbelül Rivotorto irányában, de \ feljebb a lejtőn, egy kis templom tornya e ki az olajfák lombja közül. — Atyám, nézd micsoda kis kápolna le — kérdi Fülöp testvér, miután megcsodálta a i sötét tornyát, a Sasso Rosso hatalmas tör hegy tetején. — Nem tudom fiam, de megkéidezhetjük v. Pár lépéssel előttük megy egy testvér, a szólítják.