Milánói Jakab O. F. M.: A szeretet zsarátnoka (Budapest, 1941)

XIV. Szívesen elmélkedjünk Krisztus kínszenvedéséről?

Krisztus ittasít meg minket, s mezítelensége az erények ruháját adja reánk. Kereszthez szögezett keze felold, átvert lába talpra állít, elszálló lelke életet lehel, amikor pedig leszáll a fáról, a mennybe mutat útat. Ó, szeretetreméltó szenvedés! Angyalivá, sőt valósággal istenivé változtatod a rólad elmélkedő lelket! Mert ez az elmélkedés úgy elmerít Krisztus szenvedéseiben, hogy Istenen és Üdvözítőnk szenvedésén kívül már semmi egyebet nem látunk. Amikor a lélek fel akarja venni Ura keresztjét, az, aki ujjain hordja az eget és a földet, szívébe rejtőzik és elvisel helyette minden terhet. Ha töviskoronájára vágyik, a dicsőség reménye koronázza; ha lemeztelenítését kívánja szenvedni, a szeretet tüzével övezi fel az Űr; ha ecetet óhajt ízlelni, a gyönyörűség borával részegíti le; ha kigúnyoltatását akarja magára venni, angyalok tiszteletében s a Szentszűz anyai ölelésében lesz része. Ha Krisztussal akar szomorkodni, örvendeni fog, ha vele akar megostoroztatni, vigasztalást talál, ha szenvedni óhajt a szenvedővel, boldogság tölti el szívét, ha vele akar függeni a keresztfán, Krisztus őt is magához szorítja édes öleléssel, s ha halálfélelmében ő is le akarja hajtani fejét, Krisztus édes csókja éri homlokát. Ó, szeretetreméltó, ó, gyönyörűséges halál! Miért nem én voltam a kereszt, akkor Üdvözítőnk kezét s lábát hozzám szegezték volna! Megmondtam volna Arimatheai JóMilánói Jakab : A szeretet zsarátnoka. 5