Milánói Jakab O. F. M.: A szeretet zsarátnoka (Budapest, 1941)

XII. Mily kevés az igazán engedelmes ember!

Még szégyenletesebb, hogy ami különben kedvünkre volna, elöljáróink parancsa miatt azt is meggyűlöljük. Már nem akaratuk teljesítésén és magunk tökéletesebb megtagadásán jártatjuk eszünket, hanem inkább azon, hogy miként álljunk ellen, ha nem rendelkeznek tetszésünk szerint, vagy valami színlelt mentség segítségével, miként bujjunk ki parancsaik alól. Folyton azt kutatjuk, hogy mily körülmények között és mely pontokban nem tartozunk engedelmeskedni. De jaj nekünk! Lucifert utánozzuk, aki inkább akart uralkodni, mint szolgálni. Félő, hogy mi is az ő sorsában osztozunk. Mennyire megszégyenít bennünket a szenvedő Krisztus, aki mindhalálig engedelmes volt érettünk! Tökéletesen kiüresítette magát,

4) és lemondott mindarról, amit az emberi akarat kívánni szokott. Őt utánozták atyáink, akik elöljáró létükre is az alattvalók alattvalóivá tették magukat. Abban lelték kedvüket, ami tulajdon akaratukkal ellenkezett, és édes gyönyörűséggel engedelmeskedtek még azokban a dolgokban is, amelyek a külső ember megszégyenítését, megszomorítását és kiüresítését célozták. Nem azt méricskélték, mi a jobb, biztosabb, dicséretesebb —, mint némelyek teszik közülünk a szabadulás reményében —, hanem mindenben szent buzgalommal teljesítették az elöljárók tetszését, bármilyen nehezek vagy jelentéktelenek voltak is —; föltéve termé-