P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

b) Öntudatos szerzetes

rokat, az egyes szerzetesrendeket a megújhodás tavaszi áramlata hatja át. A különböző szerzetesrendeknek ezen megújhodó szellemében a fölületes szemlélő veszedelmet sejt. Pedig ellenkezőleg áll a dolog. Épen mivel minden rend a maga alapítójának és rendjének sajátos szellemébe igyekszik behatolni és azt átélni, ebben látjuk a szerzetesrendek napjainki hivatásának óriási jelentőségét, valamint a jobbjövő biztositékát. Nagy igazságot fejez ki Danzas: „Olyan rendnek, mely nem él saját múltjából, nincs jövője."

1) Minél többet merítenek a szerzetesek rendi szenteik, nagy őseik lelkiségéből, annál szentebbek lesznek ők maguk is; következéskép annál inkább fogják egymást is szeretni. A szentek — úgymond P. Rohr — nem ismertek féltékenységet ; a szentek jóbarátságban vannak egymással és örülnek a jónak, bárkitől jön. Miért ne lehetne ez így a szentek fiai között is? Csak mindenképen hirdettessék a Krisztus ! Én örülök azon, — írja szent Pál a filippiekhez. (1. 18.)

2) Ki tudná elsorolni azon örvendetes tényeket melyekhez — az általánosságot tekintve — a történelem folyamán nem találunk hasonlót, íme Pannonhalma nem hídpillér csupán — de egyúttal várlorony, melyről szemlét tart az ország legrégibb rendje; Szent Ignác és szent Do*) Morin Germain-Várkonyi, Keresztény őseink élete. 190. 2) P. Rohr — P. Sipos ; Ferenc és Ignác. 85.