P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

b) Öntudatos szerzetes

denkor lesznek veletek" — mondja az Úr. A világ sohasincs jaj, és baj nélkül. Viszont ilyen alkalmak hívogatják a világ végéig az önzetlen lelkeket az irgalmasság cselekedeteinek virányaira. Annál is inkább, mert az Üdvözítő szavai csengnek fülükben: „Jöjjetek Atyám áldottai, mert éhes voltam és ennem adtatok, mezítelen voltam és ruháztatok engem. Bizony, bizony mondom nektek, hogy amit egynek cselekedtetek ezen legkisebbek közül, nekem cselekedtétek," (Máté 25., 34., 40.) Ki nem hajolna meg tisztelettel a szent Kamillok, istenes szent Jánosok, szent Vincék, az irgalmas nővérek, ferences és más betegápoló nővérek nagysága, hősiessége és érdemei előtt? S volt-e valaha annyi kiáltó szegénység és nyomor, mint ma? Következéskép nincs-e nagyobb szükség a cselekvő, az „irgalmas" kolostorokra, mint bármikor ? c) A legtöbb szerzetesrend a két említett csoport sajátos jellegét egyesíti. Zászlajára írja az imát és munkát; az elmélkedést és tevékenységet; az Istenben elmerülést és apostolkodást. Egyik kezét az ég felé emeli, hogy áldást esdjen, a másikkal az egyház diadaláért, az igazság, tudás, önfeláldozás, életszentség kardját forgatja. Téged melyikbe hívott az Úr? Bizonyára abba, amelyikben vagy. Csak legritkább esetben lehet helye más szerzetbe való átlépésnek. Az egyház nehezen P. Kőnie Kelemen: Alverns felé 5