P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

d) A ferences testvér

Minél többről mond le a szerzetes, minél könnyedébb gesztussal hajítja el a világot, annál bensőségesebben tudja magát beleélni a rend boldogító szellemébe. Az igazi szerzetesi felfogás: megszűntem a régi ember lenni. Az elhagyott világ s szülői ház helyett új otthont nyertél, s nem is egyet, de százat, ezret. — ahány háza van a rendnek a világon. Ha valakinek külföldön akad dolga, a rend főelöljárójától, P. Minister Generálistól levelet kap, mely a külföld ferenceseinek meghagyja, hogy testvéri szeretettel fogadják. A szülők, testvérek helyett más atyákat, elöljárókat, testvéreket kaptál. Uj családba olvadtál bele. Családba, mely héíévszázados fényes múltra tekint vissza. Testvér, nekünk dicső történeti multunk van. Családunk homlokát az életszentség fényes gloriolája díszíti ! A tudomány, művészet, önfeláldozás csodált nagyjait adta rendünk a világnak ! Rendünk egyházmentő munkásságáért az egyház, az országok megmentéséért, az egyes országok fejezik ki hálájukat. A magyar ferences múltját külön is állítjuk még lelked elé. Azért említjük e tényeket, hogy átértsd mit kaptál, de egyúttal lásd szent kötelességedet is, hogy milyennek kell lenned. Nem szül gyáva nyulat Nubia párduca, — mondja a költő. Becsüld meg a ruhát, melyet Isten kegyelméből viselsz s ne légy nagy, dicső ősöknek törpe, hitvány ivadéka!