P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

c) A szerény és illemtudó szerzetes

a neves jezsuita atyát hívták valamelyik városba. lElőre váltották meg számára a jobb osztályú menetjegyet. Beszálláskor találkozik a páter K. ismerős tanárral. „Tartson velem tanár űr" — szólítja meg barátságosan. — „Nem iehet." — „Miért nem?" — „Mert önök fogadták a szegénységet, mi pedig megtartjuk." — Tapintatlan csipkelődés, igazságtalan gúny!—Az innsbrucki lelkigyakorlatvezetői kurzus „megbeszélései" közben valaki kifogásolta azt, hogy a szerzetesek gyorsvonatokon utaznak. A vezető páter nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy épen hivatásunk megfelelőbb betöltése teszi sokszor szükségessé a gyors utazást. Sietnünk kell, Isten dicsősége, a lelkek üdve sürget. Sőt sokszor ép a szegénység követeli a gyorsvonat választását: megtakarítunk általa vendéglői étkezést, szállodai alvást, állomásokon való ődöngést, nem is szólva az idő megtakarításáról, melyet a számító yankee nem hiába mond pénznek . . . Az uton szemlélheted a szép tájékot, de az állomásoknál ne kíváncsiskodjál, ne nézelődj. Lehetőleg vigyél magaddal könnyű olvasmányt, ez lefoglal és megment a hiábavaló beszélgetéstől és még inkább a vonatok szószátyár közönsége vásári beszédjének hallgatásától. Különben beszédbe ne kezdj senkivel sem, hacsak az illető megjelenése nem biztosít komoly szándékáról. Nőkkel való beszélgetést pedig mindenképen kerülj útközben.