P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

b) Öntudatos szerzetes

i2á dés, látszat, alakoskodás, fitogtatás, álszenteskedés. A fejezet elején említést tettünk IX. Piusról. Nemcsak szentéletű ember volt, de rendkívül szellemes is. Szerette a szellemes tréfát. Mondják hogy egy angol goromba tréfára ragadtatta magát vele szemben. De a pápától kapott szellemes, lesújtó feleletet zsebrevághatta. „Szent Atyám, — szólt a pápához, — én már sok éve tartózkodom Rómában. Nem egy szenttéavatást néztem már végig. Szent Atyámnál is gyakran megfordultam — és még mindig nem lettem szentté avatva." „Könnyű azon segíteni !" — „Igen? Miképen?" — „Nemde halottakat szoktunk csak szentté avatni?" — „Igen." — „Nos hát, tegye magát tetszhalottá és menten álszentté avatom." Az álszentekből ugyancsak sok van a világon. Az ilyen kevély lelkekből sohasem lesz semmi. Ez a sorvasztó lelkület álljon távol tőled. Te Testvér, nyíltan szólj, és nyíltan cselekedjél. Légy őszinte, jellemes lélek. 130. Az igazi szerzetes. Istennek nem kell a lanyha ember. Az Űr azt mondotta, hogy a menyország erőszakot szenved és csak az nyeri el, aki küzd érte. Hasonlókép jelentette ki Isten a lagymatag emberről: „Mivel nem vagy se hideg, se meleg, kezdelek számból kivetni."Mennyivel inkább vonatkoztathatjuk e szavakat a szerzetesre. Ha már