P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

b) Öntudatos szerzetes

demekben gazdag élet vége felé közeledel, akkor is tisztelettel csókold meg az ujmisésnek felszentelt kezét. A pap Krisztus megszemélyesítője, benne az isteni Mestert tiszteled. A szabályt tartsd mindenkor szem előtt: a zárdában páter mellett elhaladva, mondd a szép köszöntést „D. a J. Kr."; világi papnak és vendég páternek is csókolj kezet. Azonfelül találsz a páterek között olyant, akit ne csak tisztelj, szeress, de aki iránt a gyermek őszinteségével is viseltess. Ez a páter lelkiatyád, lelkivezetőd. A világban többnyire gyónók és gyóntatok vannak. Ujabban — ugyané téren is nagy a javulás. Napról-napra több lélek eszmél rá, hogy a pap nemcsak azért van a világon, hogy ha valaki szakadékba esett, kátyúba került, legyen aki onnan kihúzza. A papnak hivatása, nemcsak irányt adni, utat mutatni, hanem egyúttal vezetni is a lelkeket a felfelé haladó uton, a lelkiélet tekervényes ösvényein. Feladata, kezet kézbeadva, vezetni a lelkeket az égi magasságokba. Szalézi szenj Ferencnek, a nagy lelkivezetőnek életét vázolva, gyönyörűen festi meg Bougaud a lelkivezető hivatását. A „gyóntatószék csendjében gyúrják, alakítják a világot. Istenem, kiáltott fel Feneion, ha panaszkodni mernék rád, azt az egyet vetném szemedre, hogy nem küldesz egyházadnak elegendő lelkivezetőt. Tudta e nagy püspök, hogy a világ megváltásában, különösen a nagyobb veszélyek pillanataiban, a rossz megtörésére, a