P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)

I. RÉSZ. - 6. Az első török hódoltság

Thürken den nechsten Donnerstag und auch gestern von Gyarmat, Zechenn und gar bis an den plabenn stain (az északra fekvő, Ipolyon túli Kékkő !) gearbeth Jamer und noth angericht vil volks hinveg getrieben werden

n ... Die armen lewt szein nun hin und szer vil dorffer verprennth. Schemnitz dem 15 Januari Im 1547. Jare. Richter und Ratt der Statt Schemnitz."

23

3) Azaz 1547 telén, januárban Gyarmatról, Szécsényből már Kékkőre rontott a török, felperzselve számos községet, maga után hagyva bajt és nyomort, és maga előtt hajtva a rabszíjrafűzöttek sokaságát. Ugyanez az eset történt 1544-ben először Szécsényben. A délnyugati oldalról Lócz, Wárad felől jelent meg hirtelen a janicsár csapat. A nép, mely az utolsó pillanatig reménykedett, pánikszerűen menekült nyugat s észak felé. A „Magyar Jövő" kiadványai közt kedves elbeszélést találunk Szécsény elfoglalásáról. »... Amint megjelent basa uram zászlós spahiai élén, egyszerre felfordult minden. A csillogó hó fehérsége a völgy egész szélességében tarkállott s menekült, ki, hogy tudott. A nagy felfordulásban csak az út szélén álló Boldogságos asszony kőszobra állt nyugodtan. A boldogságos ölében tartotta fiát. Fejét lehajtotta, úgy nézte az ő egyetlen Gyermekét. A jeges, tört út ott vitt el mellette. Sokan szaladtak el rajta. Fel-feltekintettek hozzá síró asszonyok, sápadt emberek, de a Boldogságos csak a fiát nézte. Még Anzelmus atyát se vette észre. Anzelmus atya beteges volt, s nem birt tovább szaladni. Odaroskadt a Boldogságos szobra elé, a hideg kőre. Kezét tördelve emelte fel kezét a Boldogságos Anyához : „Ments meg, ments meg" hörögte. Ajka elkékült, arca szederjessé vált s agy maradt térdelve. A Boldogságos azonban csodát nem tett s még annyit se, hogy megtompítsa annak a szegény spahinak lándzsáját, aki legelébb nyargalva gyors társai élén, förgetegként vágtatott el az úton s egy döféssel átnyársalta Anzelmus Atyát. — Allah, — hallatszott mindenfelől a völgybe özönlő pogányság soraiból s a lófarkas, holdas zászlók erdejéből... ,

23

4) Az elbeszélő történelmi érzékkel, elfogadhatóan írta le a szomorú nap eseményét. Ilyen rajtaütésszerű lehetett Szécsény első elfoglalása. Vájjon mi lett Dömötör Atyával ? Csak annyit tudunk, hogy 1544. után seholse szerepel többé a neve. Vagy ő maradt vissza a várkatonaság lelkészének, s azért neve a guardiánságok közül kimaradt, miután a szécsényi ház megszűnt (s ez esetben a vár elesténél fejezte be életét,) vagy pedig a hívekkel menekültében érte el a halálos csapás, vagy rabláncra került. Csak az „Elet könyve" jegyezte fel végét. Szegény Dömötör atya ! Pannónia bevételéről énekeltél a mohácsi csapás után. Akkor egy volt még a magyar. De most kettészakadt az ország, sőt már hitében sem egy. Egy gondolat, vágy élhetett már csak lelkedben : meghalni hitedért, hazádért, és magad vérének feláldozásával biztosítani néped számára a jobb jövőt...