P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 16. Viharokon keresztül szebb világ felé
Ha a kolostor lakója élhet rendje szellemében, a kolostor magányában, akkor munkája hamar kihat a templomra és a templomon keresztül a népre. A templom restaurálása a tabernákulummal vette kezdetét. Legyen szép, áhítatot keltő lelkiéletünknek központja, szeretetünk forrása, a tabernákulum. Sugározza vissza hálánkat, áldozatos lelkiségünket, akkor mindazokat, „akik fáradnak és terhelve vannak" az erősek kenyerével tudunk erősíteni. A házfőnök atya megbízza a művészkezű helybeli lakatos mestert, hogy készítsen tervet szép tabernákulum ajtóra. Saffarik mester el is készül vázlatával, mely annyira megnyeri mindenki tetszését, hogy azonnal gyűjtés indul meg és a mester a régi céhmesterek ügyességével, finomságával készül el vörösréz, vert munkájával, mellyel a gyarmati ipari kiállításon első díjat is nyert. Októberben még két csukható gyóntatószék készül a templomba. A vidékiek is annyira megszeretik ezeket a gyóntatószékeket, hogy több helyen hasonló gyóntatószékeket terveznek, készítenek. Kicsi példa arra nézve, hogy a kolostor milyen hatást gyakorol a vidékre. Harangjaink után is egymásután ugyanazon öntődében rendelnek harangokat. Hátha majd ki lesz festve templomunk: az fog csak nagy hatást gyakorolni a nép lelkére és a vidékre! A idén nyáron készült kolostorunkban ünnepélyes fogadalmára Szabin testvér. Templomunkban szentelte magát véglegesen hivatásának ünnepélyes keretek között. Igazi szentéletű szerzetes, kit a jó sten — reményünk szerint — talán a szentek glóriolájával fog körülvenni. A legnagyobb boldogság, hogy újra ilyen testvéreink vannak... 1926. A vidéken mindig több és több helyre megyünk kisegíteni, főleg a nagyböjt folyamán. Márciusban az oratórium, a Rákóczi terem öltözik megfelelő díszbe. Április 17-én a kifestett oratóriumban tartja a megye Rákóczi ünnepélyét, a Vezérlő Fejedelem 250. születésnapja emlékére. Jeszenszky Kálmán balassagyarmati prelátus, apátplébános, hódol gondolatokban gazdag szent beszéddel a Vezérlő Fejedelem emlékének. A vallásalapból segélyt kapunk (20 millió) a templom szükseges külső tatarozására. A templom főbejárójánál kertünkből feláldozunk egy részt, így a bejáró tér megnagyobbodik. Júniusban, Jézus Szíve ünnepére elkészül Unghváry Sándor festőművész új főoltárképe. A régi oltárkép, mely Jézus színeváltozását ábrázolta, nagyon megrongálódott, és egyébként is nehéz ezen fönséges jetenetet olyan kis keretbe festeni, amilyen adva van. Azért sokak óhajára Jézus Szíve képet festetett a házfőnök atya ; viszont tervbe vette, hogy a templom kifestése alkalmával a diadalívre festeti nagyobb képben Jézus színeváltozását. — Jézus Szíve napján hull le a lepel az új, művészi alkotásról. Oslay Oswald egri házfőnök atya tart ez alkalommal lelket emelő beszédet. Szeptemberben ismét két turnusban tartunk papságnak lelki gyakorlatot. Októberben háromnapi ájtatosság, triduum keretében